A bejegyzés szomorú aktualitását az adja, hogy múlt hét óta mindkét Sztrugackij testvért a túlvilágon tudhatjuk: tizenegy évvel bátyja halálát követően, 79 éves korában elhunyt Borisz Sztrugackij is. Nyugodjék (illetve nyugodjanak) békében.
Egymilliárd évvel a világvége előtt című regényüket cirka egy évvel ezelőtt olvastam és eléggé tetszett. Trükkös egy könyvről van szó: az ember nekilát és rögtön mosolyog egy jót, ahogy a szétszórt, első benyomásra igénytelennek tűnő főszereplőt, a társasházban sínylődő tudósembert megismeri, aztán szépen, fokozatosan bevezetik a morális és egzisztenciális kérdések, valamint a tudományos hipotézisek csöppet sem komolytalan világába. Nekem az első pár oldal után az a Zoltán nevű, Jézus-kinézetű fizikushallgató ötlött eszembe, akivel “volt szerencsém” fél évig egy albérleti szobában lakni. Úgy nézett ki egyébként, ahogy az ember az ilyen szerzeteket elképzeli: loncsos szakáll, zsíros haj, pocok szemek, s ráadásul folyton körülvette valami rohadt idegesítő aura, ami attól is elvette az ember kedvét, hogy egyáltalán szóbaálljon vele. Az asztalán a félév során iszonyatos szemétdombot halmozott fel, s köszönhetően annak, hogy szülővárosa nagyjából 400 km távolságban feküdt, még annyi szerencséd sem volt, hogy hétvégente hazaegye a fene. Valamiért kifejezetten előnyben részesítette a káposztából készült ételeket, amiket igen orrfacsaró módon volt képes elkészíteni, no és a mosogatásban sem jeleskedett. Elsőre pontosan egy ilyen elvarázsolt alaknak képzeltem el a regény főhősét, de aztán beláttam, hogy felül kell bíráljam elhamarkodott gondolataimat. Utólag már összeállt a kép, pedig az elején még jót is mulattam azon, hogy ezt a “szórakozott professzort” mintha egy istennek sem akarnák hagyni, hogy dolgozzon, pedig áttörés előtt áll egy elmélet elkészítésében: folyton csörög a telefonja vagy ha nem, hát kopogtatnak az ajtón és beállít egy látogató, feszt felbukik a macskában, meg egyébként is olyan dög meleg van a lakásban, hogy rárohad az emberre a saját bőre. Hiszen azt gondolnánk, hogy ezek a külső körülmények csak a véletlennek köszönhetően gátolják az egészséges munkavégzést, s döngölik földbe a munkakedvet, pedig nem, egyáltalán nem így van...Mivel egy viszonylag rövid könyvről van szó (én átlagos sebességű olvasónak tartom magamat, nekem kb. 3,5 - 4 órámba került egyhuzamban legyűrni), ennél sokkal többet nem is írnék róla, meg különben is: a Sztrugackij testvérek neve mindenki számára biztosíték lehet arra nézve, hogy egy remek kis írást olvashat az érdeklődő. Azt azért elárulom, hogy űrutazásra, meg effélékre senki se számítson, a regény cselekménye majdnem teljes egészében egy kis lakásban játszódik, a Földön, nos, egymilliárd évvel a világvége előtt.
kommentek