Uhh, végre valahára csak eljutottam odáig, hogy megszüljem 2016. első posztját. Még tavaly év végén, a két ünnep között sikerült összeszednem valami jóféle téli betegséget, ami azóta is megkeseríti az életemet, bár már nem olyan durván, mint például az év elején + annyi munka van a cégnél, mint talán eddig még soha, ráadásul feszített a tempó is, szóval ezért lehetséges, hogy fáradtabbnak érzem magamat, mint amikor dec. 23-án elmentünk szabadságra. Összességében véve semmi hangulatom nem volt blogolni, illeve megeshetett, hogy az antibiotikum mellé véletlenül bevettem a fogalmazásgátlómat is :) Ha nem is múlt el teljesen ez a gáltó hatás, azért megpróbálkozom egy új bejegyzéssel, mert még korábban beígértem a Második Alapítvány-trilógia befejező darabjának, Az Alapítvány győzelmének a borítóit, s mint tudjuk - az ígéret szép szó (van egy azonos címmel jegyzett Kusturica-filmalkotás is, aki nem ismeri, annak ajánlom megtekintésre, kellőképpen beteg anyag, jóféle zenével). Nos, szóval Hari Seldon tovább botorkál rögös kis útján a pszichohistória kidolgozása és tökéletesítése felé, életének fonalát ezúttal David Brin veszi fel és gördíti tovább, és nem is végzi a dolgát rosszul, bár a robotos, alapítványos könyvekhez méltóan ezúttal is sok az agyalás és a szócséplés, ellenben kevés az akció, de hát ez egy ilyen műfaj, aki elolvasta az előző két részt, az amúgy sem számít másra. Mivel a sztori az eredeti Asimov-regényekben történteket vezeti fel, készíti elő és igyekszik megmagyarázni, ezért a regény nem is szólhat másról, mint a Második Alapítvány gondolatáról és a mentalikus képességekkel rendelkező emberek megjelenéséről, ezek kiteljesedéséről, Gaiáról és Galaxiáról, azaz a bolygó és galaxis méretben összekapcsolódó közös tudatról, meg persze a robotok törvényeiről, melyek legtöbbször már az olvasó könyökén jönnek ki, de sokszor maguk a robotok is totál kész vannak az örökös filózástól, hogy akkor most mit szabad és mit nem szabad, és akkor most kinek az érdekében szabad vagy nem szabad és emiatt suttyomban (merthogy az emberek nem tudhatnak róluk meg az őket körülvevő világ egy csomó más dolgáról sem, mert abból nagy-nagy káosz származna) frakciókat alakítanak és stikában háborúznak egymással - a fő kavarógép szerepére pedig továbbra is készségesen vállalkozik R. Daneel barátunk. Szegény Seldont amolyan mellékszereplőnek éreztem ebben az epizódban, akit mindenki igyekszik a saját céljai érdekében dróton rángatni, de hát tehet-e még bármi érdemlegeset egy megfáradt öreg harcos? Nem sokat, ő már eljátszotta a szerepét ebben az emberiség üdvözüléséért folytatott játszmában. Tartsuk meg jó emlékezetünkben!
kommentek