Igen, ez komoly: amint az látszik, vannak még csodák - most őszintén, emelje fel a kezét, aki bízott benne, hogy még valaha is új bejegyzést fog olvasni a Tufaboron :-) (Én se gondoltam volna… egyébként van ott valaki egyáltalán?) Csütörtökön tokaji utazás munkaügyben, jó hét óra dekkolás a hátsó ülésen, pont ideális időtartam egy háromszáz oldalas sf leküzdésére, úgy-é? A szerző hölgyet ugyan még az ismeretlenség jótékony homálya fedi előttem, de a borító igényes és csábít a közelebbi ismeretség megkötésére (nemrég vettem pár, a kiadványok külső megjelenése alapján igazán ígéretesnek ígérkező regényt az Ad Astra kiadó műhelyétől, szóval még az sem elképzelhetetlen, hogy kedves kis blogom verdes majd még néhányat a végső kimúlás előtt). William Gibson neve a címoldalon nem véletlen, inkább amolyan iránymutatásul szolgál a leendő olvasó számára: a regény a cyberpunk (ha valakinek ez sérti a szemét, akkor kiberpunknak is írhatom, nekem aztán édesmindegy) stílusirányzatba sorolható, bár nem a kiberveres, mátrixos jövőben játszódó típusról van szó, hanem egy kevésbé futurisztikus, és nagyon is elképzelhető disztópikus világot mutat be számunkra. A 2018-ra datált cselekmény a dél-afrikai Fokvárosban játszódik, s bár a közeli időpont miatt a benne foglalt "technológiai nyomor" határidőre már biztos nem fog megvalósulni, azért - mint azt írtam - sci-fihez képest az egész elég hihetőre, életszagúra sikeredett. Egyrészt adott egy elnyomó, fasisztoid rendőrállam, ami az "alattvalók" totális ellenőrzésére és megfélemlítésére törekszik a mindennapokban (ésatöbbi - említettem: elnyomás van), megspékelve ez a társadalmi és földrajzi szegregációval (a Dél-Afrikai Köztársaságban - ha jól emlékszem - ennek bizonyos "történelmi hagyományai" vannak). Másrészt a gazdasági életet a multik irányítják, rátelepedve a média és a reklámok által agymosott/(márkáktól és egyéb szerektől)függő/boltkóros zombi fogyasztók és felhasználók pénztárcájára, mindeközben az open-space labirintusok mélyén eltemetett, önkéntes rabszolgának leszerződött vállalati droidokból sajtolják ki azok utolsó csepp energiáját és tehetségét. Az SF leginkább ott kerül a képbe, ahogyan ez a XXI. századi magas színvonalú elnyomás megvalósul: például már minden polgár a kormányzat által követett okostelefonokon keresztül kényszerül kommunikálni, de azok használatával azonosítja magát, fizet a pénztáraknál, lép be az engedélyezett ajtókon, sőt a fenyítés is a mobilon át valósul meg. Vannak még persze génmódosítási újítások, nanobotok, gyilkos kórok és tökéletesített second-life játékok (hogy aki megteheti és képes megfizetni, elmenekülhessen a való világból) és más egyéb finomságok, ezekkel mind megismerkedhet a tisztelt olvasó – továbbá néhány olyan fiatal csókával is, akiknek mindez nem teszik: hackerekkel, forradalmárokkal. Maga a regény négy főszereplő köré szövi az elképzelt disztópia bemutatását; nagyívű történetet sajnos nem tár elénk az írónő, inkább egy amolyan esemény-sorozatot mesél el, melynek során a fiatalok sorsa metszéspontba kerül, utána pedig ki-ki megy a maga útján (már aki életben marad…). Mivel is zárhatnám soraimat? Bár az összbenyomás koránt sem rossz, a megrendülés elmaradt; valami kis plusz hiányzott számomra – talán egy igazán jó sztori, vagy legalább olyan karakterek, akik megnyerőek és akiknek a sorsa kicsit is érdekel. Így leginkább a papíron megelevenedő disztópia hitelesnek tűnő bemutatása, ami a mérleg pozitív oldala felé billenti azt a bizonyos nyelvet. Szerencse, hogy akciós volt a könyv, így utólag a teljes árát sajnáltam volna érte.
kommentek