Aki került már közelebbi ismeretségbe Crichton tudományos-fantasztikumával, az bizonyára egyáltalán nem lepődik meg azon, ha elárulom, hogy A gömb című regényében a neves szerző (ismét) egy tudós specialistákból álló munkacsoport viszontagságaiba enged bepillantást nyernünk. Ez az kutatós-doktoros techno-thriller alapfelállás egy olyan bevált recept része, melyet M.C. A gömb megírása - 1987. - előtt (Az Androméda törzs, Kongó) és után (Őslénypark, Szörnyek szigete) is előszeretettel alkalmazott, nem egy kiválóan sikerült történettel örvendeztetve meg így a nagyérdeműt - mely történetek ezután rendszerint forgatókönyv, majd hollywoodi blockbuster formájában váltak a populáris kultúra részévé (természetesen A gömb is így járt, bár én személy szerint még nem láttam a belőle készült filmet).
A szerző - hogy stílszerűen fogalmazzak - in medias res mélyvízbe dobja a szereplőket - egy marék tudóst és haditengerészeti tisztet -, hogy azok egy óceán fenekére süllyedt űrhajó felderítése kapcsán élhessék át életük legmegrázóbb - és többek esetében legutolsó - kalandját. Honnan jött az űrhajó: múltból, vagy éppen ellenkezőleg: a jövőből? Emberi kéz vagy idegen értelem alkotta? És mi célt szolgálhat a fedélzetén található titokzatos gömb? Sikerül-e tudósainknak felnyitniuk a rejtélyes eszközt és ha igen (még szép, hogy igen!), vajon a belsejébe lépve túlélik-e az őket érő hatást? Jó kis regény bonyolódik ezek körül a kérdések körül, s bár néhol megtörik a felépített feszültség és az akciófilmek visszaszámlálós jeleneteitől kölcsönzött lendület - itt-ott némi ismeretterjesztéssel, kódok fejtegetésével, tanakodással telnek az oldalak, hogy kicsit a sci-fi vonal is képviseltesse magát a sztoriban, ne csak a hátborzongatás, a thriller -, azért alapjában véve mégis peregnek az események a mélytengeri kutatóbázis életében (mivel hát, hogy Gombóc énekesnő Bery Ari sorait idézzem: “Szökik a gáz / fogy a levegő”). No, a kellemesre sikerült elbeszélés ellenére egy ember azért biztosan bealudt a regény fölött, ez pedig a Kossuth Kiadó korrektora volt (ha közreműködött egyáltalán a megjelenésben ilyen személy), mivel a kiadványban szokatlanul sok nyomdahibát véltem felfedezni - bár ez nyilván nem magát a regényt minősíti, de akkor is szúrja az ember szemét. A Kossuth-féle minimál-dizájnos borító viszont kimondottan tetszett, szóval azt hiszem, képes vagyok felülemelkedni pár tucat elütésen :)
kommentek