most olvasom

 

kommentek

+ könyvjelzőnek

Könyvjelzőhöz hozzáadás!

Népszámlálás

Visszatérő olvasóm vagy?
Igen !
Én is!
42
  
pollcode.com free polls

Naptár

augusztus 2016
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Címkék

alapítvány (1) alfa hold (1) alfred bester (3) alien (3) anachronox (2) andre norton (1) apokalipszis (1) arthur c clarke (6) asimov (4) átjáró (3) a e van vogt (4) a feny ura (1) a lathatatlan ember (1) a sci fi mesterei (6) a sötétség balkeze (1) a város (1) beljajev (4) bioshock (1) c.s.lewis (1) clifford d simak (2) cyril m kornbluth (2) dark fantasy (1) donovan agya (1) douglas adams (2) douglas coupland (1) dűne (5) égi esztega (1) fantasztikus (1) farenheit (1) frankenstein (1) frank herbert (8) frederik pohl (8) fritz leiber (1) galaktika (1) gbk (23) george orwell (1) gyűrűvilág (1) harrison (3) heinlein (2) herbert george wells (3) horror (2) hozsánna néked leibowitz (1) isaac asimov (9) jack vance (1) jevgenyij zamjatyin (1) joe hill (2) john wyndham (2) jövőlátó ember (1) képregény (13) kipling (1) könyvborító (201) kossuth fantasztikus sorozat (13) kozmikus főnyeremény (1) kozmosz (4) különös históriák (4) kurt vonnegut (3) larry niven (1) logan futása (2) lovecraft (1) metánbusz (2) metró (3) metropolisz (1) michael crichton (3) mordecai roshwald (1) mzb (1) néked (1) philip k dick (7) pierre barbet (2) pierre boulle (1) ray bradbury (1) robert sheckley (3) robert silverberg (3) robot (1) robotváros (6) roger zelazny (1) rozsdamentes acélpatkány (2) sci fi (196) sf (197) stanislaw lem (7) státuscivilizáció (1) stephen king (2) szimulátor (1) sztrugackij (4) technicolor időgép (1) tigris (1) tigris! tigris! (2) top100 (1) transz (1) triffidek (1) tudományos (1) tudományos fantasztikus (197) ursula k leguin (3) vándor (1) venus (1) világok harca (1) walter m miller jr (1) william gibson (1) zsoldos péter (3) Címkefelhő

China Miéville: Vastanács

2016.08.22. 12:03 | fkristof | Szólj hozzá!

Share |
Címkék: sci fi tudományos fantasztikus könyvborító sf

Ismételten Új-Crobuzon felé vesszük az irányt, ezúttal egy meglehetősen stílszerű módját választva a városállam megközelítésének: vasparipával fogunk zötyögni, konkrétabban a Vastanács segedelmével. Azt hiszem, egy fantasy-gőzpunk világba nagyon is jól beilleszthető a gőzmozdony robusztus gépezete, s nem is csak mint egyszerű közlekedési eszköz, hanem mint a folyamatos haladás, az előretörés, az ismeretlen meghódításának szimbóluma, amellyel a gőzpunk stílus irányzaton túl - ha úgy tetszik - akár még némi vadnyugati atmoszférát is képesek leszünk belemagyarázni a történetbe. Egy címszereplőként megjelenő gőzmodony és a hozzá kapcsolódó harcias mozgalom története egyébként a Perdido pályaudvar épületének - amely Új-Crobuzon egyfajta jelképe, centruma - kapcsán is adja magát. Miéville jó szokásához ezúttal is hű marad és újfent halálos veszedelmet szabadít rá a sokat megélt városra, és annak multikulti lakosaira. Bárhová lapozunk, fortyog-hevül-feszül minden, a regényt átitatja a politika: a város egy másik néppel, a Tesh-iekkel hadakozik, miközben a lakosok a korrupt és fasisztoid rendőrállam elnyomásától szenvednek, a szociális nyomorban illegális kommunista csoportok, terrorista sejtek és nyíltan kiálló szakszervezetek harcolnak a vélt vagy valós jogaikért, kisebb-nagyobb átmeneti sikereket elérve - szóval a hangulat polgárháborús, a puskaporos hordó bármikor felrobbanhat (nem árulok zsákbamacskát: fel is fog). A polgárok elégedetlenségének az egyik szimbólumává éppen a fentebb megnevezett Vastanács válik, amely már a jelen zajlódó események előtt évtizedekkel kihúzta a gyufát, és vörös posztó lett a város urainak szemében; történt ugyanis, hogy a Bas-Lag távoli vidékei felé indított vasútvonal kivitelezésekor sztrájk, majd lázadás tört ki az embertelen munkakörülményekkel, a megkülönböztetett bánásmóddal és a korrupcióval elégedetlen pionírok körében, mely lázadás az eltökéltségnek és egy Judah Low nevű autodidakta mágus hathatósan közreműködő gólemeinek köszönhetően fényes győzelmet aratott. Akkor a vonat megpattant, köd előttem, köd utánam elhúzott a térképről a terra incognita mezői felé, ám most ismét a város felé csühög, nem kevés fejfájást és/vagy izgalmat okozva az illetékes elvtársak körében. Vaskos könyv, néhol talán kissé túl is van írva, de a Miéville-regényekhez szokott olvasók szerintem szeretni fogják, habár - a felvonultatott jó ötletek, az érzékletes leírások, a borongós hangulat ellenére - nálam a Perdido pályaudvar nyújtotta első élményeket már ez a könyv is csak nyomokban volt képes visszaidézni.



Bírtam-e a könyvet?: (4/5)
Értékeld a könyvet!: (0/5)

Wolfgang Jeschke: A teremtés utolsó napja

2016.08.02. 14:42 | fkristof | 1 komment

Share |
Címkék: sci fi tudományos fantasztikus könyvborító sf

Jó pár éve már, hogy ezt a könyvet olvastam - a pontos dátumot nem jegyeztem fel, de minden bizonnyal a Tufabor “aranykorában” történt, amikor a vékonyabb galaktikás könyveket nyűttem -, és ahogy az lenni szokott, túl sok mindenre nem is emlékszem már belőle, s ennek tetejébe még ismertetőt se gépeltem le róla, pedig ezt addig kellett volna megtennem, amíg még friss volt az élmény (eső után köpönyeg…). Patrik Süskindnek volt egy aranyos írása arról (igaz vagy sem, nem tudom), hogy már mennyi mindent elolvasott életében és hogy kb. egy betűre sem emlékszik az egészből - no ezzel nagy általánosságban én is így állok (pár napja olvastam, hogy Mihail Bulgakov emlékezetből írta meg A Mester és Margarita x. változatát, mert a korábbit az őt ért üldöztetés miatt tűzre vetette; irigylem a memóriáját). Négy dologra viszont emlékszem A teremtés utolsó napja kapcsán: az első, hogy az élettől is elvette a kedvemet, annyira lehangoló volt, amit ennek ellenére én a pozitívumok közé sorolok, hiszen ez pontosan azt mutatja, hogy egy jó könyv képes hatni az olvasó hangulatára, gondolataira. A második dolog, hogy időutazós történetről van szó, amiben sajnos nem túl magasztos célokra használják fel a technológiában rejlő lehetőségeket (pl. háborús nyerészkedésre és pusztításra kell gondolni). Ugyancsak megragadt bennem, hogy szívesen újraolvasnám egyszer a regényt, mert összességében véve tetszett. A negyedik és utolsó emlék foszlány az, hogy ezután nagy reményekkel belekezdtem a Midas című kötetbe, ami ugyancsak Wolfgang Jeschke műve, az viszont nem igazán tetszett, végig se olvastam, ami nálam ritkaságszámba megy, ahogy arra már bizonyára rájöttek a blog olvasói. Nos, ez ugyan vajmi kevés információ egy tisztességes könyvismertetőhöz (talán blog bejegyzésnek még elmenne valahogy), ezért úgy határoztam, hogy segítségül hívom besucher barátomat, citálva az Olvasónaplójában közölt rövid ismertetőjét a műről – tudom, hogy nem haragszik meg érte. Remélem azért elhiszi nekem, hogy ez nem azért van, mert az szegény ember vízzel főz, meg ha ló nincs, akkor jó a szamár is stb. :) Íme hát lássátok:

„Hát elég megrázó volt ez a regény. Egy kedves kollégától kaptam kölcsön, akinek ezúttal is köszönet érte. A borító (Boros Zoltán rajza – ezúttal Szikszai kollégája nélkül) máris sokat sejtet: egy őshüllő figyel egy pilótát, aki vízbe fulladt ügyesen, a helikopterével együtt. Ebből már sejtheti a kedves olvasó (vagyis én, hehe), hogy időutazásról lesz itt szó. Visszaküldenek pár embert, felszerelést, miegyebet a múltba, hogy idejekorán beavatkozzanak a világ sorsába. A fülszöveg nem teljesen fedi a regény valódi tartalmát, nem a Bermuda-háromszögre van itt kihegyezve a dolog, az csak egy finoman említett mellékszál. A regény eleje a hidegháborúban játszódik, precíz tudományos hangvétellel sorolja fel az időutazás bizonyítékait, bár néha egyes szálak túl részletesen ki vannak fejtve. Aztán jön az időutazás, effekt, csillogás, harcok, atomgránátok, mintha csak valami Időzsaru-klónt olvasnánk (tényleg, meg kéne nézni megint azt a filmet). Utána pedig kissé megnyugszik a szöveg hangvétele, az író kalandozni kezd az időutazás és úgy általánosságban az emberiség filozófiai mélységeiben, és néhány száll itt is túl messzire vezet bizony, valljuk be, feleslegesen. Az egész regény tulajdonképpen egy sikertelen vállalkozás története. Ez már az elejétől sejthető, egyes mellékszereplők még figyelmeztetnek is erre, de hát a fejesek persze nem hallgatnak rájuk. De szokás szerint nem ők járják meg, hanem a szerencsétlen kutatók, tudósok és katonák, akiket felhasználtak ebben az őrültségben. A német író 1981-ben írta ezt a regényét, kíváncsi lennék, mire jutott azóta. Az új Galaktika-legénység nemrégiben megjelentette a Cusadus-játszmát tőle, érdemes lenne megszerezni, és összehasonlítani, hogy vajon ugyanolyan szétágazóan ír-e, és hová jutott elméleteivel. Mert A teremtés utolsó napjában bizony elég sötét képet fest az ember nevű teremtményről, mondhatni, az emberi butaság krónikája az egész.”

Uff, besucher szólt.



Bírtam-e a könyvet?: (4/5)
Értékeld a könyvet!: (0/5)

Robert Charles Wilson: Darwinia

2016.07.03. 11:00 | fkristof | Szólj hozzá!

Share |
Címkék: sci fi tudományos fantasztikus könyvborító sf

A minap a helyi tévé a Szent Péter esernyője című filmet tűzte műsorára, minek kapcsán röviden eltöprengtem azon, vajon tisztában van-e azzal a néző, hogy mit veszít azáltal, hogy egy képernyőn keresztül ismerkedik meg a történettel és nem könyvben olvassa azt - mert hiába a pompás szereposztás és a nagyszerű színészi teljesítmény, a mozgókép mégsem képes visszadni sem az irodalmi élményt, sem a szerző bámulatos meseszövő képességét, sem a magával ragadó hangulatot, amitől egy könyvet úgy szoktak emlegetni, hogy "letehetetlen", egyszóval azt a minőséget, amit a regény képvisel és ami a történet sava-borsát adja. Ezzel szemben ott vannak (sajnos nagyon is túlnyomó többségben) azok a regények, amelyeket könnyű megfilmesíteni, mert irodalmi tekintetben annyira sablonosak, egysíkúak, akárha egy forgatókönyvet olvasna az ember, s ha szerencséje van, legalább a sztori, (ha van) a cselekmény vagy a jobban sikerült párbeszédek, eszmefuttatások segítik feledtetni az úgymond művészi hiányosságokat. Nem egy sci-fit olvastam már, ami ez utóbbi kategóriába esik, s bár butaság bármely tudományos-fantasztikus regényt például a felemlegetett Mikszáth Kálmán zseniális alkotásaival egy lapon emlegetni, azért mindig örül az ember, ha már-már szépirodalmi igényességgel találkozik valamely sf regényt olvasgatva. A Darwiniát megfelelő számítástechnikai kapaciás (tehát a manapság szinte már nélkülözhetetlen CGI) és cash birtokában nem lenne túl bonyolult megfilmesíteni, ha egyszer Hollywood úgy döntene, hogy megunja a képregényhősöket és valami újabb tök felesleges projektbe ruházza be a dollármillióit (ebből nagyjából ki is derült a véleményem: a képregényhősök maradjanak csak a papíron, ott ütnek igazán nagyot - néha szó szerint - a képregényes filmek háromnegyede pedig egész nyugodtan mehet a kukába). Engem bevallottan a tetszetős borító fogott meg a regényben (valamelyest ezért is vagyunk itt, nemde?), és késztetett arra, hogy megismerkedjem Robert Charles Wilson "kanadai sztárszerzővel" (ez az első könyvem, amit tőle olvastam). Amolyan King Kong-os vagy Kongó-s kalandra számítottam, dzsungeljáró, bozótvágós kalandorokkal, akik belebotlanak egy felderítetlen világba, amely megannyi kiszámíthatatlan veszélyt, tomboló bestiákat és izgalmas titkokat rejteget, s mindamellett, hogy ez az elvárásom még itt-ott vérszegényen ugyan, de teljesült is (bár a Vastanács Cutterének Bas-Lagi vándorlását bemutató Miéville-regény egyetlen fejezete is érdekesebb és érzékletesebb, mint a Darwinia terra incognitájának flóráját-faunáját elénk táró részek), az egész inkább egy "szellem a gépben"-történetté változott a lapok fogytával, s ez már egyáltalán nem volt ínyemre (ha valaki emlékszik még, a Második Alapítvány-trilógiában is pont a hálózatban élő, digitális mémlények szerepeltetését kifogásoltam leginkább). Nekem úgy tűnt, a sztori alapjában véve erre a fordulatra van kihegyezve, ezért nem is írok semmi konkrétabbat, nehogy azzal a váddal illessenek, hogy elspoilereztem a könyvet - ezzel egyébként valahogy a könyv fülszövegének írója is így lehetett. Szóval nagy vonalakban ennyit gondoltam a Darwiniáról írni, szerintem nem egy nagy durranás, bár attól még nem kizárt, hogy lehetnek jó könyvei is a szerzőnek. Ha már egyszer elismerésekkel illetett író, még ez sem teljesen lehetetlen.



Bírtam-e a könyvet?: (3/5)
Értékeld a könyvet!: (0/5)

6. évfolyam

2016.05.31. 08:29 | fkristof | 3 komment

Share |

No, ideje lesz lecserélni a fejlécet - a blog belépett a 6. évfolyamába!

Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte

2016.05.24. 11:05 | fkristof | Szólj hozzá!

Share |
Címkék: philip k dick sci fi tudományos fantasztikus könyvborító sf

Senki sem képes állandóan 100 százalékon pörögni, így még a legnagyobb mesterek esetében is előfordulhat, hogy megcsúsznak egy csöppet és valami - legalábbis saját teljesítményükhöz képest - kevésbé szerencsés alkotást követnek el. Pont a minap hallottam a tévében, hogy Csontváry a Zrínyi kirohanása című festményével annyira nem volt kibékülve, hogy életében ki sem állították, s úgy hírlik, utólag Philip K. Dick sem volt kifejezetten elragadtatva A Frolix-8 küldöttével. Úgy vélem jól ítélte meg a saját munkáját, cáfolat tehát az én tollamból sem fog születni. Egyébként minden adott ahhoz, hogy a regénye érdekes legyen, leszámítva, hogy a védjegyévé vált valósággal való játszadozás ezúttal elmarad, pedig szinte végig azt várja az ember, hogy majd hirtelen kiderül valami efféle turpisság (ami azt illeti, nem fog, bár drogok bőséggel akadnak a történetben, méghozzá legálisan). Szóval adott az egyébként érdekes keret: itt van nekünk az anti-utopikus, rendőrállam berendezkedésű Föld, ahol kevesek irányítják az emberek túlnyomó többségét, a milliárdokat (a Régieket), sőt még ez az uralkodó kisebbség is megosztott: egyrészt ott vannak a valamirevaló Újak, akik az evolúció vagy mutáció következtében megnövekedett agykapacitássel, intelligenciával rendelkeznek - egyszóval igazi Übermenshek -, illetve vannak még a Szokatlanok, akik “csak” azzal az előnnyel rendelkeznek, hogy képesek mindenki más gondolatát olvasni, illetve összekapcsolni a tudatukat - emiatt persze az Újakkal sem éppen puszipajtások, hiszen ki szereti, ha mindig tudják, éppen mire gondol? Hát senki, így nincs mit csodálkozni azon, hogy megy az egymás elleni áskálódás, különösen a Régiek részéről, akik közül az ellenállók kerülnek ki; az ellenállók klasszikus felforgató tevékenységet folytatnak: sötétben bujkálnak, itt-ott szabotálnak, protestálnak, terjesztik a szamizdatot, ilyesmiket. Az Ellenállás számára az elsődleges reménységet az jelenti, hogy a fővezérük, Thors Provoni évekkel ezelőtt kiruccant a világűrbe, hogy erősítésért szaladjon - és most úgy néz ki, visszatérőben van, ráadásul nem is egyedül jön (a regény címe sokat segít, hogy kitaláljuk ki tart vele, bár kinézetre nem úgy fest, ahogy azt a borító sejteti). Ez hát a fő bonyodalom, ami a regény cselekményét mozgatja, meg van még egy-két kisember, akiket elkap-megcsap a készülődő forradalom szele, és található a történetben egy furcsa szerelmi szál is, némi Lolita-beütéssel, de egyik szál sem kimondottan érdekfeszítő. Provoni jön, lát és győz - Dick azonban nem, de hát annak, aki a PKD-életmű megismerését tűzte ki célul, az ilyen keserű pirulákat is le kell nyelnie.



Bírtam-e a könyvet?: (3/5)
Értékeld a könyvet!: (0/5)