Pár hete „Sheckley maratont” tartottam, egymás után nyomtam le két regényét; elsőként a letehetetlennek bizonyuló Kozmikus főnyereményt (1968) olvastam el (Sheckley egy korábbi regényével, A státuscivilizációval már foglalkoztam, az „ős” tufaborosok biztos emlékeznek még rá, talán olvasták is). Olvasása közben folyton azon rágódtam: hogy lehet az, hogy ezt a könyvet nekem soha, senki egy szóval sem említette, Douglas Adams regényeit meg mindenki oda-vissza fújja kivülről? Hogy jön ide Douglas Adams? Nos, a Kozmikus főnyeremény egy férfi viszontagságos kalandjait meséli el, aki rengeteg veszély, ismeretlen lény, önnön Ragadozója és persze megannyi baromság fenyegetése közepette próbálja átszelni a galaxist, miután egy hülye véletlen következtében a világűr egy távoli pontjára vetődik. Ismerős valahonnan az alapszitu: utazgatunk, utazgatunk, közben találkozunk bolygó építő kisiparosokkal, meg bolond robotokkal? Szóval – tartsanak bár eretneknek a most következő szavaimért – ez a poénos sf történet (vagy ha úgy tetszik paródia) kb. ezerszer jobb a műfajban hozzá igen közel álló Galaxis Útikalauznál, annak ellenére, hogy nincsenek benne olyan legendássá vált tanácsok, mint hogy ne ess pánikba, meg mindig legyen nálad törölköző, meg olyan vicces nevek sem, hogy Szlartibartfaszt, de minden egyéb tekintetben sokkal, de sokkal szellemesebb, abszurdabb és humorosabb. Van itt a könyvről egy részletesebben kifejtett vélemény is, a sanawad.sfblogs.net oldalán, azok számára akik nagyon ráérnek. Akik meg nem, azok csak pörgessék végig a borítókat, én meg jó napot kívánok!