Egy bejegyzés erejéig kissé eltávolodok a szorosan vett sci-fi irodalomtól, de úgy gondolom, hogy ha már egyszer a fantasztikum világában kalandozunk, semmiképpen sem mehetünk el Stephen King (vagy ahogy a helyi könyvárus mondotta volt: Stefán King) személye és munkássága mellett. Nem akarok róla ódákat zengedezni, de tény, hogy regényei és nem kevés novellája nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megszeressem az olvasást magát, hogy érezzem azt az elragadtatást, amit egy jó történet olvasása közben tölti el az embert, vagy hogy úgy általában megmozgassam a fantáziámat, sőt: Rémálmok és lidércek című noválláskötete nem kis szerepet játszott abban, hogy magam is tollat ragadjak (habár ez jó régen volt, azóta nem is nagyon írok...igaz az elmúlt években Kinget sem igen forgattam a kezemben). Szóval nem akarok itt bősz nyáladzásba kezdeni, mert a hatalmas rajongótábor úgyis leírt már előttem mindent, amit csak lehetséges, de azért van itt pár dolog, amit a javára írva mégis megemlítenék:
1. Bebizonyította számomra, hogy úgy is meg lehet írni egy ezer oldalas könyvet (és nem is csak egyet), hogy az ne fulladjon unalomba - pont ellenkezőleg, az ember hamar rájön, hogy az első pár száz oldal csak a “bemelegítés” és még csak azután jön a cselekmény és az izgalom java.
2. Könyvei iskolapéldái annak, hogy igenis olvasni kell, nem elég csak megnézni a könyvből készült filmet, mert a filmes “élmény” messze-messze nincs olyan, mint amit a jó könyv tud nyújtani (gondolok itt persze a sok-sok elkúrt SK-mozira és sorozatra).
3. Úgy is lehet valami kifejezetten érdekes, ha közben úgy érezzük, hogy már igencsak ismerősek számunkra a sztori elemei, a cselekmény vezetése, valamint az írói eszközök (merthogy SK nagy mestere a rókabőrök lehúzásának, azt azért el kell ismernünk).
4. Olyan íróról van szó, aki ugyanúgy képes bűvkörébe vonni a tinédzsereket, mint az egy-két generációval idősebb korosztály tagjait. Ez szerintem nem kis dolog. King méltatása mellett illene szót ejteni a gyengéiről is - ezt azonban nem teszem, elégedjetek meg inkább azzal a jótanáccsal, hogy ha már olvassátok, akkor először a klasszikusait vegyétek kezetekbe, az ezredforuló után írt alkotásait pedig hagyjátok akkora, ha már végképp nincs semmi más dolgotok az életben.
Ez a bejegyzés nem is igazán a Rémület a sivatagban című regényről szól, hanem úgy általában szerettem volna megemlíteni Király Pista bátyátokat, amúgy tisztelgés gyanánt. De hogy miért választottam pont a Desperationt? Egyrészt mert tényleg kibaszott jó regény (ritkán olvasok el bármit is kétszer, de ezzel megtettem és másodszor is élvezetes volt), másrészt mert az előbb említett négy pontot is nagyon jól rá lehet húzni: szép vastag, mégis izgatottan várja az ember a végkifejletet; készítettek belőle egy csapnivaló filmet, pedig nagyon vártam, hogy mit tudnak vele kezdeni; annak ellenére is súlyos, hogy kísértetvárosról szól és megszállt testek, meg hasonló “baromságok” vannak benne; tizenéves fejjel, 1997-ben olvastam először, de még ma sem hiszem, hogy unalmasnak találnám. Véleményem szerint King egyik legjobb könyve, kifejezetten ajánlom mindenkinek.
kommentek