Tudományos - fantasztikus regények borítói

Cirka tíz-tizenkét éves lehettem, amikor cimborám könyvespolcán egy meglehetősen “érdekes” kinézetű borítóval rendelkező, vékonyka kötet került a kezembe (a címlapról bámuló gülüszemű fazon és a suhanó, feltartott hüvelykujj sikeresen elérték, hogy a mai napig emlékezzek erre a könyvre). A könyv címe a következő volt: Galaxis útikalauz stopposoknak. Azután eltelt húsz év úgy, hogy a korai ismeretség ellenére én mégsem olvastam el Douglas Adams klasszikusát - azóta pótoltam ezt a hiányosságomat, de nem érzem úgy, hogy kárba veszett volna az az idő, amit azzal töltöttem, hogy nem az Útikalauzt olvasgattam. Annak ellenére, hogy helyenként roppant szellemes és tele van jó ötletekkel, az elmúlt évtizedek során szállóigékké nemesült szövegekkel (pl. "Ne ess pánikba!"), no meg olyan nevekkel, amelyek makacsul befészkelik magát az ember agyába (a kedvencem: Szlartibartfaszt, de Prostatikus Vogon Jeltz se rossz), szerintem egy meglehetősen túlértékelt könyvről van szó (habár a további folytatásait - merthogy azokhoz is volt szerencsém - simán kenterbe veri). Ezt a véleményemet tulajdonképpen egyetlen indokkal tudom alátámasztani: ahhoz képest, hogy elvileg egy komikus regényről beszélünk, valahogy egyszer sem nevettem el magamat rajta, pedig tényleg tök jó lett volna. Ebből is látszik, hogy az “ízlések és pofonok” közhely ezúttal is megállja a helyét, de nincs mit tenni - ha egy jót akarok derülni, továbbra is inkább a Huckleberry Finn-t kell a kezembe vennem vagy mondjuk a Kozmikus főnyereményt, ha humoros sci-firől van szó. Azért kihangsúlyoznám, hogy az átlagosnál jobb könyvről van szó és az irodalom megkerülhetetlen alkotásáról (nem mellesleg gyorsan lehet vele haladni, hogy utána mehess a kocsmába; ezt pedig Zaphod és Ford Prefect bizonyára igen hathatós ellenérvként hozná fel más könyvekkel szemben). Ja és még valami: a regény a legutóbbi filmes adaptációjánál kb. ezerszer élvezetesebb.