Ezúton szeretnék minden kedves Tufabor olvasónak sikerekben és minőségi olvasnivalókban gazdag boldog új évet kívánni! Az óév utolsó napjait élve szokás számvetést készíteni és jövőlatolgatásokba bocsátkozni, s bár ilyesmihez nincs sok kedvem, azért írok pár sort arról, hogy miért csappant meg az utóbbi időben a bejegyzések száma - és hogy várhatóan mi lesz ennek a vége. Szóval, a Tufabor létrejöttét alapvetően az a lehetőség biztosította, hogy az új munkahelyemen nem volt túlzottan nagy hajtás, így igen sok fizetett szabadidő állt rendelkezésemre, mely órák alatt kényelmesen tudtam borítókat gyűjtögetni, bejegyzéseket megfogalmazni, tehát úgy vezetni a blogot, ahogy azt el is képzeltem eredetileg, tehát heti-kétheti frissítésekkel - az igazi szabadidőben pedig lehetett olvasgatni. Mára “sajnos” egészen jól felfutott a cég, így munka is sokkal több van, mint mondjuk 2010-ben, amikor pedig lazább a meló, akkor valahogy sosincs hangulatom a blogoláshoz - mint bármely hobbihoz az életben, ehhez is megfelelő hangulat szükséges, mert legyen egy-egy ismertető mégoly felületes, semmitmondó és irodalmilag igénytelen is, azért a szavak a legritkább esetben jönnek csak úgy maguktól, ráhangolódás nélkül (van persze olyan is, bár ritkán). Egyébként azt látom, hogy számos úgymond amatőr blog, amit figyelemmel követtem kb. a 3-5. évfolyam környékén mondta be az unalmast, ami gondolom az adott blogger élethelyezetének megváltozásával, illetve az érdeklődés elvesztésével magyarázható (én pl. feleannyi sci-fit sem olvasok, mint 3-4 évvel ezelőtt). Ez azért még nem nekrológ, csak leírtam, hogy akit érdekel, tudjon róla, miért kevesebb a bejegyzés. A mai nappal bezárólag 172 könyvről került fel borító-gyűjtemény, s mivel a kerek számokat mindenki szereti 200-ig biztos el fogok menni. Vagy 199-ig, manapság úgyis minden 99-re végződik. Vagy lázadó leszek és csak azért is elmegyek 201-ig, legfeljebb rászánok még vagy három évet :D
U.i. A 2014-es év hozadéka: most már nyugodt szívvel tudok válaszolni Acélpatkány kérdésére, vagyis hogy az eredeti Dűne vagy folytatások teszettek-e jobban. Az eredeti, mindenképpen az eredeti.
kommentek