Mit szólnátok hozzá, ha az évet egy kisebb borító-orgiával zárnánk? Mivel az előzőleg beígért Az Alapítvány győzelmét még nem sikerült lenyomnom, ezért egy évekkel ezelőtt olvasott, de eleddig a Tufaboron még feldolgozatlan mű kiadásainak fedlapját vehetitek szemügyre - igaz, ezúttal nem regényről van szó, hanem egy novellás kötetről, de ezen szerintem nem lesz nehéz felülemelkednünk. Szóval következzék ismét Lem.

Pirx pilóta neve sokak számára ismerősen csenghet, köszönhetően a ‘70-es évek elején forgatott magyar televíziós sorozatnak - talán pont emiatt egyből társítják is a gagyi, gyerekes sci-fivel, ami szerintem hatalmas tévedés. Tény, hogy a sorozat képi minősége mai szemmel nézve eléggé gyenge, én személy szerint nem is tudtam belőle megnézni fél óránál többet (egyesek szerint viszont az “annyira rossz, hogy az már jó” kategóriába sorolható). A Pirx kalandjait elmesélő novellás kötet persze egyáltalán nem tré vagy komolytalan, hanem éppen ellenkezőleg, a Lemtől megszokott igényesség jellemzi, a főszereplő maga is egy komoly, felkészült, hivatását maximálisan szolgáló, becsületes és jópofa fickó, akivel valahogy majdnem minden útján történik valami kalamajka: elromlik vagy emberi vonásokat vesz fel egy automata, vagy az űrhajója egy rakás ócskavas, amit csak komoly kihívások árán képes A-ból B-be eljuttatni, vagy egy android próbálja átejteni, vagy csak szimplán szétszopatják az űrhajós iskolában. Szóval a sztorik változatosak, érdekesek és ami még fontos, hogy szerintem elég jól érzékeltetik az űrutazások magányosságát, a sokszor a legénységet gyötrő unalmat, a világűr síri csendjét, hiszen az elhivatottságuktól eltekintve a könyvben szereplő űrhajósok csak egyszerű melósok, kb. mint a kamionosok. Az alábbi szebbnél szebb, de legalábbis érdekesebbnél érdekesebb grafikákkal kívánok mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet! Találkozunk 2016-ban!