Korábban talán esett már arról szó, hogy én inkább csak a Valhalla fantasy vonalán haladva olvasgattam a hangzatos külföldi álnevek mögé rejtőzködő magyar szerzők alkotásait, a sci-fi területére akkoriban nem is nagyon merészkedtem be. Ezek az írások amúgy többé-kevésbé tetszettek, bár volt közöttük rettenetesen gagyi is, ahogy így 15-20 év távlatából visszaemlékszem. Mindenesetre a Mars 1910 megjelenésének évében én már jó ideje szakítottam a nyolclábú lovas kiadványokkal, hogy Stephen King felé forduljak, úgyhogy egészen eddig kezem ügyébe sem került W. Hamilton Green (Galántai Zoltán) alternatív Földön játszódó regénye. Az igazsághoz tartozik, hogy most is csak azért szántam rá magamat az elolvasására, mert potom pénzért adták az antikváriumban, és még így is megnéztem az interneten, hogy mit írnak róla mások (vegyesek a vélemények, tehát annyira gázos mégsem lehet, hiszen akkor lefikázta volna mindenki - gondoltam). Röviden összefoglalva: meg voltam vele elégedve, bár azt azért nem állítanám, hogy egyértelműen tetszett (a legnagyobb gondom az volt vele, hogy az én ízlésemnek túl "steril" volt - olyan érzés volt olvasni, mintha valami jegyzőkönyv lenne a kezemben). Van a sci-finek ez a fajta vonulata, amelyben folyton mindenféle félig/teljesen fiktív márkanevekkel, földrajzi helynevekkel és tudományosnak hangzó eljárások neveivel bombázzák az embert, nyilván a hangulat megteremtése végett, de ez nem mindig működik - nos, a Mars 1910 szerzője is elárasztja az olvasót az ilyesféle nevektől, kifejezésektől hemzsegő mondatokkal, csakhogy ebben az esetben ez szerencsére nem vált a könyv kárára. A regény külön érdeme, hogy a steampunk vonalat követi - gőztankok, léghajók, szegecselt acéllemez búvárruhák meg ami kell - és nekem nem rémlik, hogy ‘98-ban akkora nagy gőzpunk mizéria lett volna errefelé, mint mostanság (akkoriban én úgy emlékszem inkább a cyberpunk irányzat dívott, bár az is igaz, hogy a Gibson-Sterling páros A gépezet című regényét külföldön már 1990-ben kiadták, de nálunk csak 2005-ben jelent meg - a szerzővel Acélpatkány által készített interjúból azonban kiderül, hogy WHG eredetiben olvasta a regényt, nyilván merített is belőle), ebből a szempontból tehát egy előremutató könyvről beszélhetünk, már ami kis hazánkat illeti (vagy pedig arról van szó, hogy fingom sincs a hazai gőzpunk történetéről :)). Maga a regény szuperképességű titkosügynökök élete/halála körül bonyolódik, normális ember szinte nincs is a könyvben, mindenki vagy besúgó vagy tudós vagy James Bond extrákkal megfejelve. A könyvben előrehaladva kibontakozik előttünk egy nagyhatalmi harcoktól megnyomorított világ, ahol a nemzetek a legkülönbözőbb (nem egyszer az író fantáziáját dicsérő, igen ötletes) technológia/fiziológiai/pszichikai eljárásokkal készítik (f)el saját, terminátoroknak is beillő titkosügynökeiket. No és a könyv nevében sem véletlenül szerepel a Mars - főszereplő kémeinknek ugyanis sikerül egy olyan szarba tenyerelniük, ami már meghalad minden korábban általuk ismert léptéket; vajon mit ér a felkészültségük, ha nem egy másik földi ember ellen kell felvenni a harcot a nemzet nevében, hanem a rabszolgasorsra szánt emberiség érdekében kell cselekedni a hideg értelmet megtestesítő marsi hódítókkal szemben? Erre is választ kap, aki elolvassa a regényt. Előre szólok, sokat fognak benne fulladozni.