A következő néhány posztban ilyen-olyan formában a világmegváltó / megváltoztató mérnöki találékonysággal, elhivatottsággal fogunk találkozni. Magam részéről nagyon tudom tisztelni azokat a mérnököket, tudósokat, kutatókat, akik a természettudományos-, technikai és technológiai ismereteik kamatoztatásával a semmiből képesek valami újat, átütőt, de legalábbis hasznosat létrehozni. Egyébként én is mérnök vagyok, ám sajna csak a parazita fajtából, aki mások ötleteit és véres verejtékkel kiszenvedett számításait felhasználva igyekszik boldogulni a szakmai rutin, a bevett megoldások és ökölszabályok által kikövezett utat járva. Magam részéről nem számítok rá, hogy egy tisztább pillanatomban hirtelen előállok majd a Nagy Ötlettel, ami felforgatja a világot (nem kevés pénzmaghoz juttatva ezáltal a hős műszaki értelmiségit :)), de ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára :D Az azonban, hogy vannak olyan emberek, akik képesek ilyesmire, abszolút tiszteletre méltó, s egyszersmind megnyugtató. Az emberiség fejlődőképes, amíg az ilyen férfiak és nők hajlandóak a fajt előrerugdosni (egyesek szerint a szakadék felé, de ez most mindegy...). A sci-fi irodalomban sem ritkák a tudományos áttöréseket bemutató történetek, gondolom mindenki olvasott már nem egy ilyet. A mai poszt számára Arthur C. Clarke Az éden szökőkútjai címet viselő regényének borítóit igyekeztem összegyűjteni. Clarke maga is komoly tudományos szakember volt, így az írói teljesítményei mellett többek között az űrkutatásban is letette a névjegyét. Anno valamelyik ismeretterjesztő csatornán láttam egy a pályáját bemutató dokumentumfilmet, amelyben Az éden szökőkútjai is szóba került, nevezetesen az abban szereplő “lift” ideája kapcsán. Ez a lift azért került az űrtechnológiai fejlesztők figyelmébe, mivel nem mást köt össze, mint Földünket és annak égi kísérőjét, a Holdat. Az ötlet pazar, bár jelenleg nem állnak még az emberiség rendelkezésére pl. olyan szakítószilárdsággal rendelkező anyagok, ami egy hasonló berendezés kivitelezéséhez elengedhetetlenül szükségesek, de hát talán majd egyszer az ük-ük-ük-ük-...-ükunokák már ilyennel fognak élőlényeket és árut szállítani a Holdra, hogy onnan már egyszerűbben tudjanak elstartolni más égitestek irányába. Clarke mindenesetre jól kidolgozottan és nagyon hihetően írja le egy ilyen csillagtorony megvalósításában rejlő lehetőségeket (mondjuk számomra kissé lassan indult a könyv, de utána sikerült elkapnom a fílinget). A regény főszereplőjének, Vannervar Morgannak egyébként egy sor olyan problémával is szembe kell néznie a projekt véghezvitele során, melyek már egyáltalán nem a sci-fi kategóriába tartoznak - a szűkös pénzügyi keretek, a politikai és vallási ellenérdekek, az irigy kollégák, a rendre felmerülő műszaki problémák, az elhibázott számítások, az anyaghibák, a terepnehézségek, a vis major helyzetek és a többi gebasz azóta hátráltatják a műszakiakat, mióta csak megalkották a kereket. És akkor még nem is beszéltünk a hétfő reggelekről és a péntek délutánokról! Ja, meg persze az életem megrontóiról, a feszt variáló, hülye gyökér építészekről se feledkezzek meg...
kommentek