Túl sok jót nem tudok írni erről a könyvről – ugyanakkor nagyon rosszakat sem; egy alapvetően egyedi ötlet, amely azonban egy tök átlagos tu-fa környezetben (pár tízezer évvel jelenünket követően, egy egzotikus fajok által benépesített galaxisban) játszódik. A tulajdonképpeni főszereplője a könyvnek a Föld leghatalmasabb elefántja, illetve annak az agyarai (meglepő módon innen származik a könyv címe is :)), amelyek az évezredek során újra és újra felbukkannak az univerzum népeinek történelmében. A regény fejezetein végighaladva fokozatosan ismerhetjük meg az agyarak, illetve azok birtokosainak sorsát; ezek a mesék azért lehetnének izgalmasak, mert minden birtoklója szemében más és más (nem ritkán misztikus) tulajdonsággal bír a két elefántcsont: ki hatalmat, gazdagságot, ki egyfajta varázserőt vagy lelki üdvének megmentését reméli az egyébként valóban felbecsülhetetlen értékű múzeumi daraboktól. Igen, valóban izgalmasak lehetnének, de végső soron nem azok – nem tudom megmagyarázni az okokat, de különösebben nem fogott meg az egész, amelyik rész meg kicsit jobban tetszett a többinél, az éppen az elefánt üldözésének és elejtésének története volt - egy 19. században játszódó vadászat, tehát tulajdonképpen még csak nem is SF…a továbbiakban tehát totál átlagos könyvként fogom emlegetni az Agyarakat, bárki is kérdez felőle. De nem fog, és ez az, amiről beszélek. Kevés kiadásra bukkantam rá, ezúttal tehát kevés a borító is, viszont azokon sincs túl sok igazi sci-fi elem, inkább csak…nos hát: elefánt agyarak.
kommentek