Újabb katasztófa-regény, ám nem kell megijedni, ez a jobbak közül való. Bevallom, mikor először kezembe vettem ezt az előttem teljesen író tollából származó teljesen ismeretlen kötetet (aki szintén olyen tudatlan, mint én voltam, az itt ismerkedhet meg Ballard úrral), megvoltak a magam negatív előítéletei – valami olyasmire számítottam, mint amit már Fritz Leiber Vándora, A triffidek napja vagy Asimov Leszáll az éj című műve kapcsán pontosan megismertem és már annyira nem vágytam rá, hogy újra több száz oldalt olvassak róla: hogy miként pusztítja el a világot a természeti és mesterséges katasztrófák sora, hogyan mentik életüket a történet főhősei, hogy küzdenek meg az új társadalmi rendszer érdekében egy csomó élősködő rablóval, militaristával meg elmebeteg őrülttel, és hát az efféle dolgok, mindenki tudja, miről beszélek; ilyesféle filmekkel van tele a tévé minden szombat és vasárnap este. A Vízbe fúlt világ ezzel szemben nem terheli az olvasót ezzel a lerágott csonttal – a Földet elöntő vízözön már jóval a regény cselekménye előtt bekövetkezett, a szereplők már nagyjából hozzászoktak a körülményekhez, szépen élik a mindennapi rutin tevékenységek által behatárolt életüket. A könyv tehát nem a katasztrófa nyomán bekövetkező élet-halál harcot mutatja be, hanem inkább azokat a testi-lelki folyamatokat, amelyek a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kénytelen (vagy képtelen) emberek életében bekövetkeznek, persze azért némi (de tényleg csak minimális) akcióval fűszerezve, hogy ne legyen annyira unalmas a sztori. Ha van pár fölösleges órád, szerintem ess neki!

A borítók után az egyik orosz kiadás illusztrációi tekinthetők meg.