PKD az egyetlen író Asimovon kívül, akitől pár havonta muszáj elolvasnom valamit; na nem amiatt, mert ez valamiféle elemi létszükségletem, sokkal inkább azért, hogy képes legyek lépést tartani a magyarul megjelenő regényeinek áradatával. Most kb. fél tucat művének végigolvasásával tartozom még magamnak (és ez a szám persze minden kiadott könyvével csak egyre nő), s ez az oka annak is, hogy talán a kelleténél többször találkoztattok valamelyik Dick regény borítóival itt a Tufaboron. Dicket nem történeteinek akciódús volta vagy a cselekményszövés fondorlatossága miatt kedvelem, nem is holmi hatalmas űrhajók és kitalált ismeretlen fajok miatt – ezekkel ugyanis nem nagyon futhatunk össze ezekben a regényekben vagy csak épphogy jelzés szintjén vannak jelen valamelyik könyvében. Annál könnyebben találkozhatunk viszont valami nagyszerű ötlettel (nem ritkán akár rengeteg nagyszerű ötlettel is), ami köré lebilincselő, szórakoztató és érthető stílusban alkot mesét az író, s egyáltalán nem érdekes, hogy tulajdonképpen nem is történik a regényben semmi különös és fordulatokban sem éppen gazdag a sztori. „Csupán” csak bemutatásra kerül egy izgalmas jövőkép, egy hangulat, ami könnyedén magával ragadja a képzeletet; szerintem ilyen regény az Időugrás a Marson is. A Dicket kedvelők előbb-utóbb úgyis maguktól elolvassák, aki még nem próbálkozott vele, én annak is csak ajánlani tudom.