Az elkövetkező néhány posztot valószínűleg olyan 3-4 éve megírt szövegek alapján/felhasználásával fogom publikálni, amelyek még - a mostanihoz képest legalábbis - termékenyebb időszakomban születtek, de valami véletlen folytán még nem láttak napvilágot (olyan regényekről, melyekre amúgy már nem is biztos, hogy emlékszem :)) - ez amúgy tök jó dolog, mert mostanában szinte egy fantasztikus könyvet se vettem a kezembe, pedig egyébként vagy egy tucat regényt azért sikerült legyűrnöm ("sajnos" nem bírom ki olvasás nélkül :)). Szóval felpukkantottam az időkapszulát, leporoltam a pár éves szövegeket, melyek közül az első rögtön el is kezdődik, mégpedig a következőképpen: Sztrugacijékben még nem kellett csalódnom. A kölyök című regényüket úgy csereberéltem egy könyves közösségi portálon jó pár Kozmosz fantasztikus regénnyel egyetemben - valami négy-öt vékonyka sci-fit kaptam egy szépirodalmi kötetért. Azután ott pihent a polcon kb. két évig, míg úgy nem döntöttem, hogy sorra végigveszem a kozmoszos könyveimet (ezek például: az Újjászületés, A város és a csillagok, a Frankenstein vagy egy másik Sztrguackij-regény, az Egymilliárd évvel a világvége előtt). Ekkor már olvastam egy-két könyvet a szovjet alkotópárostól, mégis kissé idegenkedtem egy mauglis sztoritól - mint kiderült, teljesen alaptalanul, nagyon jó, komoly alkotásról van szó, ráadásul egyes szám első személyben íródott, amit én valamiért jobban szeretek. Az emberiség történelmében elég gyakran előfordult, hogy amikor a “fejlett” civilizáció eljutott egy addig ismeretlen földrajzi területre, amelyet idegen, "fejletlenebbnek" tartott népcsoport lakott (holott szerintem inkább csak a kultúrák gyökeres eltéréséről volt szó), akkor szinte rögtön nekilátott, hogy rákényszerítse a maga akaratát, vallását és kultúráját az őslakosokra. Ez az agresszív gyarmatosítási szemlélet alapvető ellentéte annak a - véleményem szerint leginkább értelmes - megközelítési módnak, amikor az azonnal leigázás helyett a másik megértésére, tiszteletére, elfogadásására törekszenek a betoppanó idegenek/"vendégek". Asszem a tudományos-fantasztikus irodalom ezt a kérdéskört a Földről az univerzum közeli és távoli szegletei felé irányuló expedíciók és a felfedezett bolygókat leigázó emberiség felől közelíti meg a leggyakrabban. A kölyök című regényben egy lakatlannak hitt planétát próbál meg terraformálni egy kutató csoport, amely munka közben egy földi eredetű űrhajó roncsaira bukkan. Hamar kiderül, hogy az űrhajó két halott utasán kívül van egy túlélő is, méghozzá egy kisfiú, aki a súlyos baleset és a bolygón uralkodó zord körülmények ellenére valamilyen csoda folytán életben maradt és hihetetlen testi és szellemi fejlődésen ment keresztül. De az is lehet, hogy ennek a csodához semmi köze - mi van akkor, ha a bolygó mégsem lakatlan, hanem nagyon is élnek rajta; ha egy olyan faj lakhelye, akik most láthatatlanok kívánnak maradni a betolakodók előtt, viszont évekkel ezelőtt vették a fáradtságot és megmentették, majd felnevelték a fiút? Meddig mehet el a csoport és annak vezetője, hogy megpróbáljanak kommunikálni a rejtőzködő őslakosokkal és felhasználhatják-e (kihasználhatják-e) közvetítőnek az ifjú “Mauglit”? Ebben a regényben legalább nem azzal kezdik, hogy nekirontanak az őshonos népnek, Sztrugackijék azért ennél jóval emberségesebbek.
kommentek