Ha van olyan könyv, amit azt hiszem, hogy sosem fogok elolvasni, az Olaf Stapledontól Az utolsó és az első emberek, legalábbis a fülszövege alapján. Ez a sejtelem persze nem akadályozott meg abban, hogy Stapledon egy másik regényét, a Kossuth Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent Szíriuszt kezembe ne vegyem. Barátságos regény, igen emberi, talán pont azért, mert egy kívülálló, egy kutya szemszögéből mutatja be fajtánkat. A címszereplő - híven egy sci-fi történethez - nem egyszerűen csak kutya, de fajtájának egy igen intelligens, beszélő példánya, a modern genetika szülötte; a könyv tehát úgymond a “frankensteini alapokon” nyugszik, de komoly szerepet kap benne a megszelídített kutya és a ragadozó farkas belső küzdelme is, A vadon szavában olvashatóakhoz hasonlóan. Nálam egyébként eddig többnyire bejöttek az angol SF jelesebb képviselőinek - mint amilyen Wells, Clarke, Wyndham vagy Aldiss - alkotásai, a szintén brit Stapledon epikája talán ezért sem okozott csalódást. Kutyabarátoknak, emberbarátoknak egyaránt ajánlom, sőt ember barátoknak is, de kutya barátoknak sajnos nem - Szíriuszhoz hasonló olvasni tudó kutyával legalábbis még nincs ismeretségem :)

Alant a Szíriuszhoz készített borítóm látható. Igaz, hogy fektetett, de valószínűleg nem ez az, ami a szemeteket szúrni fogja :)