Folytatom a legutóbbi bejegyzésben megkezdett kisregények ismertetését - ezúttal a Különös históriák kötet második történetének borítóit tekinthetitek meg. Talán kicsit gyors a tempó, hiszen kedd óta még arra sem sok ideje volt az érdeklődőnek, hogy beszerezze a kisregényeket tartalmazó kötetet, nemhogy elolvassa azokat, de úgy gondoltam, hogy két hét alatt mind a négy történetről elkészítem a bejegyzést, lévén hogy mégiscsak egy könyvben látott napvilágot mindegyik (legalábbis ebben a konkrét esetben).
Ti tudtátok George Eliotról, hogy valójában női szerző volt? Hát, remélem nem vagyok egyedül tudatlanságommal, de én férfinek gondoltam, ez az álnév jól átejtett a palánkon :) Az igazsághoz még az is hozzá tartozik, hogy amíg a Különös históriákat a kezembe nem vettem, addig semmit sem hallottam George Eliot művészetéről, holott mint kiderült, ő volt az egyik leghíresebb angol író(nő), aki az 1800-as évek Angliájában élt és alkotott. Tudatlanságom tehát igen mélyen gyökeredzik, sajnos. A Lehull a fátyol egy igen komor, sötét hangulatot árasztó írás, messze a legelborultabb az összes kisregény közül, amik a kötetben találhatóak. Nem csoda, hogy irodalmi körökben rendszerint együtt emlegetik a viktoriánus horror legismertebb meséivel: a Frankensteinnel, a Drakulával és Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetével (ami egyébként szintén helyet kapott a Különös históriákban; fel lehet rá készülni, hogy jövő héten sorra kerül az is). A Lehull a fátyol egy szerencsétlen, beteges emberről szól, akiben különös mentális képességek fejlődnek ki: látja maga előtt a távoli jövőt és képes az emberek gondolatait olvasni. Azt hihetnénk, hogy ez a világ legprímább dolga, de mint általában, úgy most is kiderül, hogy az áldás valójában átok és tönkre teszi az addig nyugodt és békés életet. A főszereplőre ugyanis mázsás súlyként nehezedik a nem kívánt tudás birtoklása, az emberek kimondatlan gondolatai pedig mélységesen elkeserítik (mivel amiket meg kimondanak, azok már leginkább csak hazug szavak) - így aztán nem nehéz meggyűlölni mindenkit magunk körül, nem igaz? De mi a helyzet álmaink asszonyával, az egyetlen lénnyel, akinek titokzatossága még a telepátiát sem teszi lehetővé? És hová fajulnak az események, ha egyszer mégis lehull a fátyol? Szintén remek darab.
kommentek