Ezt a regényt azok számára ajánlom, akik az űr távoli szegletei helyett inkább a lélek sötét bugyrait szeretik bejárni (no és persze RolloJuve-nak személyesen :)). A Fénykörben című könyv ugyanis nem a távoli világok irányába kalauzol minket, hanem éppen ellenkezőleg: befelé fordítja a figyelmet, az ember gondolatait, érzelmeit veszi górcső alá. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem egy eseménydús, sodró lendületű művel lesz dolga annak, aki veszi a fáradságot az elolvasására - sokkal inkább hasonlítanám egy olyan kamaradarabhoz, ami teljes egészében egy szobában játszódik le és alig féltucat szereplője van, akik állandó jelleggel agonizálnak. A lélektani dráma főhőse a náci haláltábort megjárt orvos, Claude, akiben (csak hogy a sci-fi vonal felé is elinduljon végre egy szál) az ott átélt megrázó események hatására felébrednek a tudatalattiban szunnyadó erők: képes lesz a gondolatolvasásra és a hipnózisra, vagyis arra, hogy az emberek agyában olvasson és úgy irányítsa őket, akár a bábukat (ha jól emlékszem, minden idők 17. legnagyobb gonosztevője, Magneto is a koncentrációs táborban eszmélt rá a különleges képességeire vagy valami ilyesmi). Claude persze nem rossz ember - hogy is lehetne az, amikor ő az, akit szinte halálra kínoznak és megaláznak a háborúban - ezért nem gonoszságra, hanem társai megóvására, a háború túléléséért folytatott küzdelemre használja fel a rejtett energiákat, a szeretet, barátság és testvériség nevében cselekszik. A férfi túléli ugyan a tábort és családot is alapít, azonban a háború után már csak megtört emberi roncsként szenved. Szép lassan megfogalmazódik benne a gondolat, mely szerint a környező világ pusztító társadalmi folyamatainak és a szenvedésnek csak a szeretet egy szűk köre, a mentális energiák által táplált "Fénykör" képes ellenállni, mint mondjuk ahogy egy hajó is megvédheti az embert a körülötte háborgó tengeren. Az atomháború nem teljesen váratlan kirobbanása után kénytelen is lesz kipróbálni az általa létrehozott Fénykör ellenálló-képességét...indul a nagy teszt, vajon képes lesz-e kitartani a főhős és szűk családi köre? A komor, önmarcangoló hangulatú könyv nem biztos, hogy mindenkinek feküdni fog és - anélkül, hogy spoilerezni akarnék - a végére sem ígérhetek happy endet. Borongós téli estékre azért nem lehet rossz olvasmány, feltéve annak, aki magába akar szállni :) Az élet nem csak játék és mese!
Ariadna Gromova: Fénykörben
2012.08.24. 10:07 | fkristof | 3 komment
Címkék: sci fi tudományos fantasztikus könyvborító
A bejegyzés trackback címe:
https://tufabor.blog.hu/api/trackback/id/tr414729117
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RolloJuve 2012.08.31. 21:25:53
Most már lehet, hogy rászánom magam, de a Híd trilógia is ott figyel a polcon, először inkább azt :D
fkristof 2012.09.02. 13:36:08
@RolloJuve: Én csak az első részét, a Virtuálfényt olvastam, de az nagyon jó, úgy emlékszem!
RolloJuve 2012.09.05. 17:59:41
@fkristof: a háromból azt sikerült megszerezni legkésőbb, így már belevághatok, bár nem jó szívvel, mert a Mona Lisa Overdrive pl nincs meg, így azt még nem olvastam. (Mint ahogy a Kék hold völgyét sem, ami faternak megvan, de azt is halogatom, mint ezt a Gromova remeket :D)
kommentek