(Pihent napom volt.)

“Visszatekintve csikóéveimre persze már érthetővé válik, miért vitt le anyám a Bene Gesserit határozott tiltása ellenére is a játszótéri homokozóhoz… gyanítom, az sem lehetett véletlen, hogy a szakácsnő rendszeresen elfűszerezte az ételemet. A kajára amúgy Gurney és Duncan is panaszkodott.” (töredék Paul Atreides: Utólag már könnyű okosnak lenni című visszaemlékezéséből)

“Ugyan úrilányt akartam nőül venni, ám a Sors máshogy keverte a lapokat. Be kellett érnem Irulannal.” (Muad’Dib összegyűjtött beszólásai, 10:16.)

“... mert meglásd, Stilgar, lesz idő, amikor császári trónom mellett állsz majd és azt mondod magadnak: És én még azt hittem, a legnagyobb férgek az Arrakison élnek, de most már belátom, eddig totál el voltam tájolva.” (idézet Usul válogatott aranyköpéseinek 15. gyűjteményes kiadásából)

“Történetek tucatjai szólnak arról, hogyan fojtottam vízbe egy kismestert, amikor meg akartam ízlelni az Élet Vizét - arról azonban már csak a kevés beavatottak tudnak, hogyan fojtottam meg puszta kézzel ötven mekkmestert, amikor elkúrták az arrakeeni hidroglóbusz alapozását.” (részlet a Kwisatz Haderach hetvenkedései című műből)

“25. Ki a cirkoruha vizét issza, saját vizét issza vissza.” (ahogyan az a Mahdi Zsebkönyvek: 100+1 fremen bölcsesség című ismeretterjesztő füzetben olvasható)

“Történt egyszer egy fölöttébb különös eset. Valami ostoba adminisztációs baki folytán a KHAFT egy csillaghajónyi biciklis kulacsot (tartóval, csavarokkal kompletten) küldött a Tabr sziecshez (a Liga hiénái egészen biztosan jót röhögtek magukban, de nem szóltak egy szót sem - tudvalevő, hogy őket mindig is csak a szállításból származó profit érdekelte; mindenki megnyugodhat, ezt is leszámlázták). És mégis mihez kezdjünk ezekkel? - kérdezték a sivatag népének fiai. A mélysivatagban egyedül Muad’Dib lenne képes kerékpárt hajtani, de ezeknek a hitvány kulacsoknak azért még ő se látná hasznát - s a célnak különben is megfelel a jól bevált cirkoruha! A kufárok persze próbálták menteni a menthetőt; mi lenne, ha mégis csak aláírnák a szállítólevelet és elraktároznák a rakományt addig a napig, míg az Arrakison megvalósul végre a régóta áhított Édenekert? Legfeljebb háromszáz év, a műanyag pedig úgysem öregszik, enni nem kér, eláll az addig - érveltek. Ismeretes, hogy a fremen nép gyermekei türelmes emberek - na de ennyire azért még ők sem azok. Képtelenek lévén elsiklani ekkora arcátlanság fölött, azon percben vizét vették a szerencsétlen kereskedőknek. Azóta járják ezek a szólások: Nem árulok biciklis kulacsot [ti. komoly ember vagyok] vagy Megjárta, mint a kulacsos kufár Muad’Dibbel, illetve Korábban kell ahhoz felkelned, hogy biciklis kulacsot tudj eladni Muad’Dibnek! Látjátok, ebbe is belekevertek, pedig ott se voltam akkor. Különben is, rohadtul elegem van már ebből az egész muad’dibesdiből, már bánom, hogy egyáltalán belekezdtem az egészbe!” (forrás: Szemelvények Lisan al-Gaib anekdotáiból)