A furcsa névvel megáldott Lesabéndio (a pallasiak a pattintódióból való előbukkanásuk után kiejtett első szavuk után kapják a nevüket) egy általam amolyan szárnyas budipumpa-formaként elképzelt élőlény, aki egyébként bámulatosan tudja az alakját megváltoztatni (pl., megnyúlik ötven méteresre, mikroszkópot vagy teleszkópot varázsol a szemeiből, meg hasonlók - de ezekre a kunsztokra egyébiránt minden pallasi képes), egy aszterodián élő kicsiny társadalom vezető egyénisége (jól sejtitek, az aszteroida neve: Pallas - ezt az égitestet én úgy képzeltem el, mint egy mindkét végén nyitott homokórát, amit hordószerű alakban elterülő földburok borít). Lesabéndio és a pallasi elitet alkotó bölcsek - szülőatyjukhoz, Paul Scheerbart német gondolkodó nevéhez méltó módon - igencsak szeretnek elmélkedni; honnan jöttünk, hová tartunk, mi célunk az életben, hogyan élnek más bolygókon meg ehhez hasonlók. Az eredmény: filozofikus esti mese felnőtteknek a Mi Urunk 1913. esztendejéből, Tandori Dezső nyelvi leleményével megfűszerezve. Történetünk elején Lesa a következő ideával áll elő: hogy kifürkészhessék a Pallas egét minden nap bearanyozó fényfelleg titkát, építeni kellene egy rohadt magas tornyot (erről rögtön Bábel tornya jutott az eszembe). Ez persze egy monstre vállalkozás, aminek a kézben tartásához és lebonyolításához Lesán kívül egyetlen más személy sem lenne képes - mert mi is szükségeltetik a sikerhez? Kérem szépen, a sikerhez anyagi oldalról nézve kimeríthetetlen munkaerő, rengeteg nyersanyag, rahedli élelmiszer, emberi oldalról nézve elhivatottság, éleslátás, megannyi tervezgetés, meggyőzőképesség, ugyanakkor kompromisszumkészség, lankadatlanság, no és már-már a vallási fanatizmus határát súroló vakhit szükségeltetik. Nincs ezen mit csodálkozni - csak így lehet eggyé válni a világmindenséggel. Kevesebbel egyszerűen nem megy, ez van, srácok.
kommentek