Első gondolat: van az Ötvös Csöpi-filmeknek egy rendkívül idegesítő, visszatérő eleme, mégpedig az okos(kodó) gyerekek, akik egyre szórják az agyukat és felnőtt szövegeket nyomatnak. Bizony, a Sánta sors (egyik) főhősének, sőt egy egész kis városkának meggyűlik a baja a túlzottan okos srácokkal. Úgy kell nekik.
Második gondolat: ismét egy könyv, amit a Hungarotherm kiállítás meglátogatása céljából tett utam során olvastam. Az előző a Túl a kék eseményhorizonton volt.
Harmadik gondolat: a Tufabor cikkei közvetlenül a regények elolvasása után születnek. Ennek egy tök egyszerű, prózai oka van: olyan rövid a memóriám (de az is lehet, hogy túl felületesen olvasok), hogy pár hét leforgása alatt képes vagyok elfelejteni a teljes könyvet. Nekem gyakorlatilag elég lenne 2-3 könyv egész életemre - míg a következőt olvasom, szépen elfelejtem az előzőt, így simán kezdhetném előröl az egészet: úgy olvasnám újra a régit, mintha sose vettem volna még a kezembe. Ez egyébként a filmekre is igaz. Nos, a Sánta sorsról szóló bejegyzés megírását kissé sokáig halogattam, kb. fél évig. Meg is lett az eredménye, ez a sok baromság, amit összehordok, és semmi hasznos információ magáról a könyvről, maximum 1-2 elejtett morzsa.
Negyedik gondolat: egy történet nekem akkor tetszik, ha A., vagy pörögnek benne az események, tehát rabul ejt a sztori sodra vagy B., mit bánom én, lehet lassú és/vagy terjedelmes, ha megragad a stílusa vagy a gondolatvilága. A Sánta sors (ami egyébként a 165. könyv, amiről borítókat gyűjtöttem) egészen biztosan ez utóbbi kategóriába tartozott, mivel semmiféle pörgés nincs benne. Komor, életunt, depressziós, lehangoló környezetben játszódik (legalábbis a második szál, merthogy két szál van benne… bár jobban meggondolva a Szovjetunió abszurd hétköznapjait nyögő szépíró sora sem túl vidám - igen, ez az első szál), ahol a hányattatott sorsú szereplők csak nagy mennyiségű alkohol (pl. gin) mellett képesek a mindennapok kínjainak elviselésére, és az önfeledt poharazgatás mellett természetesen filozofálnak, azaz: szenvednek. Ilyenek ezek az oroszok. Lehet, hogy ebből nem derült ki, de piszkos jó regény, pont a sötét, lelkizős hangulata miatt - habár aki a vidám könyveket favorizálja, annak semmiképpen sem ajánlom. Igaz, a végén bizonyos szempontból még heppiendről is beszélhetünk, ha annak vesszük egy új világrend körvonalazódását. Az ilyesminek ugyanis nem mindenki szokott örülni.
Ötödik gondolat: nem a reklám helye, de egy budapesti székhelyű, webáruházzal is rendelkező könyvkereskedésnél potom összegért vásárolhatja meg a regényt a kedves érdeklődő (khm... szóval mint említettem, jó fél év eltelt az olvasás és a bejegyzés megírása között - nos, így visszaemlékezve lehet volt az egy év is, úgyhogy az a bizonyos áruház sem árulja már a könyvet, bocs, hogy későn szóltam). Szerintem érdemes beszerezni (az előzőektől függetlenül ezt azért még mindig igaznak tartom).
kommentek