Bizonyos szerzők neve újra és újra felbukkan a Tufabor hasábjain - az egyik ilyen név az amerikai irodalom közelmúltban, 2007-ben elhunyt “nagymestere”, Kurt Vonnegut (ha-ha, valamelyik nap adta a tévé Rodney Dangerfield Vissza a suliba című filmjét, amiben Dangerfieldnek Vonnegut munkásságáról kell házi dogát írnia - ezt jó pénzért maga Kurt írja meg helyette, de a tanerő karót ad rá, mondván, hogy a diáknak fingja sincs Vonnegutról). A Második édenkert (magyarul Galápagos címmel is napvilágot látott egy második, újrafordított kiadásban) fülszövegében a “nagymester” helyett a számomra bizarrul hangzó “mester-mágus” kifejezést használják, de ez senkit se tántorítson el attól, hogy elolvassa ezt a remek kis regényt, annyira nem gáz a fordítás, a színvonal pedig a Vonneguttól megszokott módon magas. A regény annak a rövid története, hogyan maradt fent és fejlődött tovább az emberiség a Galápagos-szigetvilág egyik tagján, amikor a Földön mindenhol másutt kipusztult a “civilizált” ember - mindezt egy halott ember kísértete által elmesélve és kommentálva. A Galápagosban azonban szerintem nem is annyira a történet a fontos (hiszen a narrátor jelenéhez képest egymillió évvel ezelőtt lezajlott, külön-külön jelentéktelen eseményekről, és egymillió évvel ezelőtt élt, külön-külön jelentéktelen emberekről szól); sokkal inkább érdekes, ahogyan a szerző (a kísértet szájába adva szavait) szatirikusan, fanyar humorral tűz alá veszi az emberi ostobaságot, aljasságot, a pénz- és élvhajhász életmódot, az háborúskodást és a többi, és a többi - egyszóval mindazt a baromságot, értelmetlenséget vagy szimplán csak rosszat, ami az emberiséget úgy általában jellemzi - miközben okosan elővezetett humanista és pacifista értékeket csöpögtet a fejünkbe. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom, mennyire nevezhető tipikus Vonnegut-műnek a Második édenkert, mert én még csak kb. öt regényét olvastam, de azért felvonulnak benne más regényeiben is használt, visszaköszönő stílusjegyek, amik alapján azt mondhatom, hogy akinek a szerző más művei is tetszettek, annak ez is fog, aki meg nem szereti Vonnegutot, az bizony ettől se várjon semmi csodát. Amúgy meg fasza könyv, ott a helye a polcon.
kommentek