Tudományos - fantasztikus regények borítói

Három a magyar igazság, szóval következzék még egy fantázia-regény Puskás Öcsi és a gulyás hazájából: Gáspár András tollából az Ezüst félhold blues. Némiképp vegyes érzelmekkel írok ismertetőt erről a regényről, mégpedig azért, mert az első ötven oldal alatt többször megfordult a fejemben, hogy a sarokba vágom és nem olvasom tovább, azonban - minthogy én is azok közé a megveszekedettek közé tartozom, akik többnyire végigrágják magukat a könyvön, amit a kezükbe vettek, legyen az bármilyen rossz - idővel csak sikerült megszoknom Gáspár András stílusát és a végére már majdnem élveztem is az általa megálmodott alternatív történelmi háttér előtt lezajló városi fantasy cselekményét. Na igen, elsősorban a szerző stílusával volt bajom; annyira idegenül, mesterkélten és nyakatekerten “hangzottak” számomra az könyv lapjain felsorakozó mondatok, hogy sokszor kifejezetten nehezemre esett elképzelni és felfogni, mikor, hol és mi történik éppen (nem beszélve arról, hogy oldalanként akadt egy-egy olyan idegen kifejezés, ami miatt hátra kell lapozni a kiadvány végén helyett kapott szótárhoz; a lábjegyzet szerintem praktikusabb lett volna) - az olvasót beavató gyorstalpaló (alternatív) történelem lecke pedig egy tankönyvi szakanyag érdekességével vetekedett (= épp csak el nem aludtam rajta), bár elismerem: végső soron az én hibám, hogy az egyetemes világtörténelem és földrajz tekintetében bazi nagy fekete lyukak tátonganak a tudásomban, szóval inkább nem is szóltam semmit. Túltéve magamat a kezdeti megrázkódtatásokon viszont már egészen jól szórakoztam az egyébként nem túl eredeti sztorin (a főhős - az első farkas, aki szaxofonozni tud - belecsöppen az égiek Földön zajló játszmájába, ami számára annyit tesz, hogy ki kell loholja a belét egy varázserejű gyűrűt hajszolva, amire nem csak neki fáj a foga), így arra a következtetésre jutottam, hogy még az sem kizárt, hogy más (pl. a történelem terén jártasabb) olvasók kimondottan élvezhető és irodalmilag igényes regénynek találják az Ezüst félhold bluest, amin azonban egy harmadik, újfent átdolgozott kiadás még egész biztosan tovább tudna javítani. Én mondjuk akkor sem fogom újraolvasni, abban biztos vagyok.

Pest-buda Rothadás Izoláció Magánhekus Agglomeráció

Kínaiak Ipari kémkedés Sci-fi

Kiber-punk Öltönyösök NYomozás Vállalat

Magyar Adathalász GYilkosság Agárverseny Rendfenntartás

SZerencsejáték Elnyomás Repedtsarkúak Zombik Őrület

Törvényenkívüli Online Legális Körzet Látnok Árulás Bedrótoz

Óriás Leszámolás ,

Orgazda Lobotómia Virtuális valóság Asztrológia Status quo

Digitális disztópia

Elektromos pisztoly Lebuj !

Újra pénzt áldoztam a sci-fi oltárán, s noha ezer százalék, hogy nem ebből fog meggazdagodni, remélem azért honfitársunknak, Dörnyei Kálmánnak is le fog esni pár fillér abból a kemény 290 forintból, amit a 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai című regényéért fizettem (nem a reklám helye, de a lehetőség mások számára is adott, ha például innen megvásárolják). Magam is írogatok néhanap, ezért el tudom képzelni, mekkora öröm lehet nyomtatásban, színvonalas kiadványként kezünkben tartani saját szellemi termékünket - én ettől még sajnos elég távol állok, de ez most nem tartozik ide... Aki elmélyül a Nordy Fox történetében, annak nem túl megerőltető a Galaxis útikalauzzal párhuzamot vonni, de ezt nem is rejti véka alá a kiadó, sőt, rögtön tisztázza is a fülszövegben; ez alapján már bátran dönthet az olvasó, hogy kezébe veszi-e a könyvet vagy road movie-szerűen pergő, cseberből vederbe kerülős, világmegmentős, idegen fajokkal, őrült nevekkel és zagyva xenokulturális (nem tudom létezik-e ilyen kifejezés, de mindegy) utalásokkal megspékelt, galaxisokon átívelű abszurd baromságot szimatolva messziről elkerüli azt - én amolyan harmadik félként viszonyultam hozzá, mert bár az Útikalauz összes részét olvastam, és elmondhatom, hogy egyik epizódja sem hatott meg igazán (bár mindvégig várva-vártam, hogy Adams szelleme magával ragadjon és örökre rabul ejtsen), viszont az elmés és finom humorral kecsegtető sztorik mindig is egyfajta csáberővel hatottak rám, ezért most is engedtem a hívó szónak. Sajnos ezúttal sem állíthatom, hogy kiemelkedő gyöngyszemre bukkantam volna, de ettől függetlenül a regény kellemes, amennyire meg tudtam ítélni, a szerző jól fogalmaz, a cselekményt lendületesnek, nagyobb üresjáraktól és felesleges filozofálgatásoktól mentesnek találtam, és a vázolt fantáziavilág sem hagyott kívánnivalót maga után - csak egyfajta utóérzést, hogy mindazzal, ami a főhőssel és két minden lében kanál barátjával történik, ha nem is pontosan ebben a formában, de már találkozhatott az, aki tudományos-fantasztikus témájú könyvekkel/képregényekkel/filmekkel/komputeres játékokkal bomlasztja az agyát nap mint nap. Szóval voltak jó pillanatai a könyvnek, amik miatt érdemes lehet elolvasni azoknak, akik kedvelik a komikummal átitatott sci-fi irányzatát, de hatalmas szenzációra azért senki se számítson - aki pedig komolyságra vágyik, annak a 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai helyett továbbra is csak egy súlyos, öt napon át húzódó vesekő távozást tudok javasolni - én már próbáltam, az tényleg komoly :) (Megj.: A barátságosra sikerült borítót és annak másik változatát megalkotójuk, Dömsödi Zsolt blogjáról vettem kölcsön, minden jog őt illet ésatöbbi.)

És akkor eljött, amire mindenki várt már vagy két hónapja - befejezem a Robotváros-sorozatot: következzék a 6. rész. Ezt az epizódot ismét William F. Wu-nak köszönhetjük, a regény pedig a Perihélium címet viseli. Úgy érzem, ez az epizód a leggyengébb az összes közül, bár a lassú hanyatlás már valamikor a 4. rész tájékán elkezdődött, azóta pedig más sem történt a főszereplőkkel, mint hogy valaki elől mindig menekültek. A záró kötet is egy nagy menekülésbe fullad, aminek csak az utolsó pár oldalon szakad vége, ahol is megtörténik a végső konfrontáció az őrült tudóssal, fény derül néhány dologra a szereplők múltjából (bár ezeket az információkat sem éreztem teljesen kielégítőnek), s bár a gonosz faszi megpattan, a sztori mégis elkerülhetetlen happy endbe torkollik, magában rejtve a folytatás (valamint Derec és Ariel számára egy jó kis szex) lehetőségét. Ha a teljes sorozatot nézem, összességében egy átlagos sci-fi történetet látok, amely ugyan remekül elmozog a robotika törvénye nyújtotta lehetőségek terepén (sőt, ha van, akkor ez az erőssége - mi másért olvasnánk robottörténeteket), azonban ez egy idő múlva (mint említettem, nagyjából féltávnál) kifullad, a karakterek és az események pedig közel sem annyira érdekesek, hogy különösebben megragadjanak az emberben vagy hogy akkor is elvigyék a hátukon a sorozatot, ha semmi érdemlegeset nem művelnek - az eredmény tehát egy közepesen jó/közepesen rossz regény-folyam, igényes magyar kiadásban, - szerintem - szép borítókkal.

Ezzel is megvolnánk.

Na szóval, Robotváros, 5. forduló következik. A regény címe: Menedék, szerzője Rob Chilson. A sorozat ebben a részében főhőseink újra használják a Perihélium kulcsát, ami egyfajta deus ex machina módjára elteleportálja őket szeretett anyabolygónkra, a Földre, ahol a felszín alatti városok komor világába csöppennek (konkrétan St. Louisba). Az előző epizódban ugye találkoztak a Robotváros meggajdult atyjával, a feltaláló Avery dokival, akinek meglovasították az űrhajóját, de onnan is kénytelenek voltak megpattanni Ariel egyre súlyosabb betegsége miatt (erről a nyavalyáról eddig annyi volt ismeretes, hogy a fertőzött egyed szép lassan elveszíti tőle a józan eszét, majd előbb vagy utóbb belehal, szóval távolról sem tréfadolog), amit még Robotváros orvosrobotjai sem voltak képesek kikúrálni. Nem úgy a földi személyzet (emiatt utaltam a deus ex machinára), de ezen a téren többet nem spoilerezek. Fel fog tűnni még egy régi ismerős is, Derec múltjáról továbbra sem derül ki semmi lényeges - remélem ezt a kérdést a 6. kötetben azért tisztába teszik -, viszont még nagyobb szarba kerül a srác, mint amiben eddig volt Ariel. Vagy mégsem - majd kiderül.