Tudományos - fantasztikus regények borítói

Ismét az ismeretlen óceánok kalandos vizeire evezek, ahogyan azt pár héttel ezelőtt már megtettem China Miéville Armada című regénye esetében - a steampunk és horror elemekkel átszőtt Avank-idézés helyett azonban ezúttal meg kell hogy elégedjen a kedves olvasó egy jóval szerényebb és kevésbé komplikált kalanddal. A helyszín ismét egy úszó város, amelyet ezúttal nem az emberi akarat, hanem az Atlanti-óceán egyik igen különös és misztikus “szeglete”, a Sargasso-tenger hív életre (a Sargassoval egyébként már találkozhatott az, aki régebbi olvasója a Tufabornak). Röviden arról van szó (és itt segítségül hívom a Wikipédiát), hogy Sargasso-tenger a Föld egyetlen part nélküli tengere, amelyet az óceáni áramlatok összjátéka hozott létre és tart fent, meglehetősen szélcsendes vidék, a felszínét egybefüggő moszaterdő borítja, úgy egyébként pedig előszeretettel tartja fogságában a határain belülre keveredő Kolumbusz Kristófokat meg egyéb tengeri hulladékokat. A következő gondolat fordult meg Alekszandr Beljajev fejében: mi van akkor, ha a hatalmas, nyugodt tenger kellős közepén tucatszám rekedtek meg arra tévedt hajók, melyeket a szélcsend és az áramlatok kénye-kedve egy kupacba hordott össze az évszázadok során? És meg ezzel meg is született az Elveszett hajók szigete, a Sargasso-tengeren veszteglő tengerészeti múzeum, ugyanakkor nagyjából ki is fújt a sztori tudományos-fantasztikus töltete, habár az így kiötlött háttér egzotikus környezetet biztosít egy kis verekedéshez és lövöldözéshez; továbbá szeretnék mindenkit megnyugtatni: természetesen a szerelemtől lángra lobbanó szíveket sem felejtette ki a szerző a történetből. Főhősünk, az ízig-vérig gentleman Mr. Gattling egy csinos fehérnép - Ms Kingman - valamint egy alapvetően sunyi és pénzéhes detektív - Jim Simpkins - társaságában vetődik a szigetre, ahol egy sokszínű kompánia rendezkedett be a túlélésre: hajótöröttek szedett-vedett csapata, akiket egy diktátori hajlamokkal megvert gonosztevő tart rémuralma alatt - ahol pedig diktatúra van, ott előbb-utóbb kitör a forradalom, csak jönnie kell valakinek, aki felkavarja az (ezúttal szó szerint vett) állóvizet. A történet Magyarországon a Robur 12. lapszámában jelent meg, gazdagon illusztrálva. Már csak azért is gondoltam, hogy szentelek az írásműnek egy bejegyzést, hogy azok is megcsodálhassák Zórád Ernő grafikáit, akik még nem találkoztak a magazinnak ezzel a számával (sőt, mint azt majd látni lehet, több orosz kiadványban szintén illusztrálták az Elveszett hajók szigetét). A Robur oldalait fényképezőgéppel kaptam le, majd áteresztettem őket a Fotóbolton, ahol sajnos néhány oldalszéltől meg kellett válnom (mert gondolom, senki sem lett volna kíváncsi a lapszélt leszorító ujjamira vagy a zseblámpámra, amit nehezéknek használtam :)), de szerintem azért egész élvezhetően sikerültek a képek.

Szolgálati közlemény következik! Ker0 barátom potom 1000 forint ellenében megválna újszerű állapotnak örvendő, használt sci-fi könyvétől, az A. & B. Sztrugackij urak tollából származó Nyugtalanságtól. Akit érdekel, ne habozzon írni neki a ker077[kukac]gmail pont com címre (kijelöléssel láthatóvá válik; spammerek elleni védekezésül, bár fogalmam sincs, használ-e az ilyesmi)! Nem tudom, hogy rontok-e az üzlet létrejöttének esélyén, de ha valaki megveszi a könyvet, szívesen mellé teszek két (majdnem) nézhetetlenül rossz horror filmet tartalmazó dvd lemezt is, természetesen grátisz :)

Mindenekelőtt Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak! Az év végi bolondokháza miatt (ha máshol nem is volt bolondokháza, hát a fejemben biztos :)), el is felejtettem megemlíteni a Robotváros 4. részét bemutató bejegyzésben, hogy az említett poszt "jubileumi jelentőségű", ugyanis a Tehetség pontosan a 150. regény volt a Tufaborban, aminek a borítóit gyűjteménybe szedtem (a tényleges posztok száma ennél persze valamivel több volt, a 150-be a képregényeket és a mellébeszéléseket nem számítottam bele). Jóllehet ez a kutyát nem érdekli rajtam kívül, de az ember egy alkalmat se hagyjon ki, hogy vállba veregethesse önmagát :) Bevallom azonban, hogy mostanában igen kevés tudományos-fantasztikus könyvet olvastam, nyoma sincs a két-három évvel ezelőtti mennyiségnek...a fantasztikum helyett akadt történelmi regény, szépirodalom, Agatha Christie, gótikus és viktoriánus rémtörténet, ilyen-olyan magazinok, néhány sf novellás kötet (amikről viszont korábban se írtam), szóval minden egyéb, ami vajmi keveset lendít előre a blogon és semmivel sem visz közelebb a 200. bejegyzéshez :) Amilyen ütemben mostanában haladok a könyveimmel, szép lassan átállhatok a havi posztolásra… No, de ez még a jövő zenéje, azért lesz még pár bejegyzés, besucher barátom is besegít majd néhány színvonalas ismertetővel (amik már itt is csücsülnek a tarsolyomban, közlésre várva), ezért arra buzdítok mindenkit, hogy tartson velem jövőre is! Olvassatok sokat (és ne csak sci-fit)! Sziasztok!

China Miéville irígylésre méltóan gazdag fantáziával rendelkezik - a sci-fi és fantasy iránt elkötelezett hölgyek és urak legnagyobb szerencséjére azonban nem fojtja magába képzeletének szüleményeit, hanem megosztja azokat a széles olvasóközönséggel is. Engem a Perdido pályaudvar, végállomás című regényével annyira levett a lábamról, hogy rögtön meg is bántam, amiért annak idején az akciós könyvek polcán hagytam a szintén két kötetes Armadát (tudniillik előbb volt akciós a boltban, mint a Perdido, de mivel a két könyv cselekménye időrendben fordítva követi egymást, ezért nem vettem meg akkor az Armadát; utólag kiderült, hogy tök különálló sztori a kettő, Bas-Lag világán kívül jóformán semmi közük egymáshoz, ezért az olvasási sorrend végül is tetszőleges, bár a Bas-Laggal való ismerkedés szempontjából talán jobb volt előbb elolvasni a Perdido pályudvart). Egy szó mint száz, megjött a kedvem az Armada elolvasásához is, szerencsére digitális formátumban fellelhető, ezért nem volt semmi probléma, már csak szabadidő kérdése volt, hiszen megint csak egy jó hosszú sztoriról van szó. Azt kell mondjam, ez a könyv is príma. Lélegzetelállító a sci-fi és a fantasy ötvözéséből született gőzpunk környezet (a történetnek egy hatalmas, hajókból összetákolt úszó kalózváros, az Armada biztosít helyszínt), a szereplőgárda tele van pont a szájízemnek megfelelő anti-hős karakterekkel (tulajdonképpen még a főhősnő, Bellis sem túl szimpatikus, de valahogy Bas-Lag univerzumában még ez is rendjén van), a világ gazdagon át van szőve mítosztokkal és legendákkal, a történet sem rossz (még az itt-ott fellelhető üresjáratok ellenére sem veszítettem el a kedvemet, hogy végigrágjam magamat a regényen) és a - természetesen minden happy endet nélkülöző - befejezés is elég korrektre sikeredett. Akinek a Perdido tetszett, annak ez a regény is be fog jönni, hovatovább kötelező. Másoknak “csak” ajánlott. Következő megálló számomra nem a Perdido pályaudvar, hanem a Konzulváros lesz!

Sosem fogjátok kitalálni, hogy mi következik ezen a héten :) (mondjuk a főcím biztosan sokat segít...) Arthur Byron Cover Tehetség című regénye a negyedik azon regények sorában, amelyek Isaac Asimov Robotvárosában játszódnak. A történet kis hazánkban a Kiborg című előzménnyel egy kötetben látott napvilágot. A sztori ebben az epizódban egy különös rendellenesség körül forog: a várost benépesítő millió robot közül bizonyos egyedek elkezdenek emberi vonásokat felvenni - vagy legalábbis emberi viselkedésmintákat próbálnak követni. Mindez a robotok azirányú törekvésének egyenes következménye, hogy megpróbálják megérteni parancsolójuk emberi mivoltát, mozgatórugóit, indítékait, egyszóval, hogy mitől ember az ember. Persze ez annál jóval bonyolultabb, minthogy azt a saját pozitronikus felfogásuk teljes mértékig megérthetné, de azért egy-két robot eljut arra a szintre, hogy megpróbálkozzon a humor, a zene, a színjátszás és úgy általában a művészetek megismerésével, megértésével, elsajátításával és aktív művelésével. Ebben a részben sem mozdul sokat előre a cselekémény, de a kötet végére azért felcsillan a remény, hogy Derec és Ariel végre leléphessenek a bolygóról. Olvastam már jobbat - bár a negyedik kötetnél lassan kezd körvonalazódni, hogy ez úgy ánblokk az egész Robotváros-ciklusról elmondható - azonban elnézve a külföldi kiadványok borítóit, a magyar kiadás simán megállja a helyét közöttük! Talán kicsit túlzás, de véleményem szerint már ezért megéri, hogy a sorozat helyet kapjon egy vérbeli sf-rajongó könyvepolcán.