Az általános iskola fölső tagozatától tizenéves koromig rendszeresen megfordultam a városi könyvtárban, rendszerint kölcsönöztem is tőlük egy-két könyvet - a fene se tudja miért, mert valahogy sohasem olvastam el egyet sem közülük. Hülyeség persze - elvégre akkor meg minek jártam oda? Gondolom, a miliő vonzott. A könyveket mindig is szerettem, a könyvtárban is szívesen böngésztem a polcok végtelennek tűnő sorait, szemezgetve az érdekesnek ígérkező kötetek közül - azután, amikor egy hónapra a birtokomba került a kiszemelt példány, már valahogy nem érdekelt az egész, nem szakítottam időt az olvasásra (jobban belegondolva ez a megvásárolt könyvekkel is így volt, azokat sem olvastam el soha, egészen addig, míg tinédzser nem lettem). Emlékszem, a gyermekkönyvek szekciójának egyik polcán hihetetlenül izgalmas magazinok sorakoztak: a Robur számai, kívül megkapó, színes borítóval, belül megannyi szédítő illusztrációval (a szöveg akkoriban nem nagyon izgatott). Két szám fedlapja különösen tetszett: az egyik a prágai Gólemet ábrázoló rajzzal (Nils Holgerson kalandjaiból is csak egy epizódra emlékszem úgy, ahogy: amikor egy életre kelt városi szobor üldözi a kiscsávót), a másik a Méregövezet című kisregényt leközlő lapszámé, ami a mai napig is nagyon hangulatosnak tartok (most már persze látom, hogy a lámpaoszlopnak hanyatló bobby alakja elég sok borítóról visszaköszön). Egyszóval Arthur Conan Doyle apokalipszis víziója, a Méregövezet számomra míg élek a gyermekkoromat fogja az eszembe juttatni. Mondanom sem kell, bár a Roburnak ezt a számát mindannyiszor a kezembe vettem, amikor a könyvtárba betévedtem, egészen két héttel ezelőttig nem olvastam el a művet. A kisregény a Challenger professzor-történetek második darabja - a professzort és kalandvágyó barátait Az elveszett világ című klasszikus sci-fiből ismerhette meg Sherlock Holmes atyjának olvasótábora (személy szerint én még nem olvastam). Röviden a sztori: George E. Challenger prof. kutatásai révén megállapítja, hogy a Föld bolygó egy “méregövezeten” fog áthaladni, amely a minket körülvevő éter tulajdonságait befolyásolja az emberiség számára meglehetősen negatív irányban (lényegében kinyújt mindenkit az egész sárgolyón), ezt jelzi a világnak, de a többi birka (tehát az emberiségnek azon hányada, akit nem hívnak Challenger professzornak) nem igazán veszi a lapot - szépen meg is adja magát mindenki, kivéve a tudóst, a feleségét és a három úriembert, akik a dinó-kaland során is segédkeztek az öregnek. Míg mások a haláltusájákat vívják, a társaság számára menedéket nyújtó vidéki kúriában kellemes és szellemes, angolosan fárasztó társalgás folyik, a genteleman-ek elmélkednek a világról és bolygónk további sorsának alakulásáról, miközben végignézik, ahogy az értelmes (?) földi élet a szemük láttára elpusztul...akarom mondani, majdnem elpusztul. Hogyisne! Ti leközölnétek egy ifjúsági kiadványban egy olyan sztorit, amiben kihal az egész emberiség?
kommentek