Az az arcpirító ötletem támadt, hogy ehhez a regényhez nem írok újabb recenziót, hanem a számítástechnika egyik legfigyelemreméltóbb eszközével élve - ami alatt a Ctrl+C és a Ctrl+V billentyű kombinációk megfelelő sorrendben történő alkalmazását értem - egész egyszerűen felhasználom a Krakenhez írt - és ezek szerint - rendkívül semmitmondó, általános blabla dumával telehintett ismertetőmet (az eredeti szöveget dőlt betűvel szedve közlöm).
A karácsonyi vásárlásról szóló unalmas bevezető sorokat mellőzve rögtön rá is térnék a “konkrétumokra” (hehe), vagyis, hogy most sem kellett csalódnom a brit szerző fantáziájában és annak tálalásában, habár ezúttal nem a sci-fi, hanem az ún. városi fantasy terepén csillogtatta meg tehetségét, amely műfaj nem mondom, hogy távol áll tőlem, csak könyvben még nemigen olvastam ilyesmit (képregény formátumban viszont annál többet - no és persze a Krakent). A Kraken Patkánykirály alapfelállása azért már ismerősnek tűnhet a Miéville regényein edződött olvasók számára: adva van egy különös város (ezúttal nem Új-Crobuzon vagy Konzulváros, hanem napjaink az ezredvég Londona), ahol a küszöbön topog a végítéletvégítélet órája (ezúttal egy kisebb nagyságrendű végítéletről van szó, ami csak pár százezer rágcsálót, rovart és madarat érint, ezért maradok inkább a kis kezdőbetűnél). Az események sűrűjébe (mint kiderül, egyáltalán nem) véletlenül belecsöppenő kívülálló (ő a Krakenben Patkánykirályban Billy Harrow Saul Garamond névre hallgat) beavatást nyer a város titkaiba, megismeri a mindennapi élet színfala mögött meghúzódó, rejtelmes és (nem) gyengén őrült állatias csoportosulások érdekeit és módszereit, szövetségeseket és ellenségeket szerez magának, miközben szép lassan ráébred, hogy mégis csak illene valahogy megmenteni a lázálmok között Patkányfogó, alias Fuvolás dallamaitól kínlódó városlakó tudatlanokat fajtársakat az armageddontól. Mint az sejthető, ez koránt sem megy annyira könnyedén; a végkifejletig kapunk jó pár csavart, a lapokon megelevenedő cselekmény pörgős, akciódús, természetesen a nagyüzemi varázslás hipnotizálás sem marad el, itt-ott nyelvészkedhetünk muzikológuskodhatunk is egy keveset (már ahol éppen nem káromkodnak a szereplők - nem mintha nem káromkodnának a könyv szereplői, csak ez itt elég hülyén hangzott), egyszóval ezúttal is garantált szórakozásban lehet része annak, aki a Kraken Patkánykirály mellett teszi le a voksát. Nekem ugyan akkora élményt nem tudott nyújtani, mint a legelsőként olvasott Perdido pályaudvar, végállomás, de még így is bőven a príma alkotások közé sorolom a könyvet. Szép rózsaszínű és nem túl vaskos darab, szóval csak óvatosan bánjon vele mindenki, nehogy a polcról magára rántsa összefirkálja a gyerek! Még agyonnyomná agyonvágná szegényt a fantasy irodalom óriása a Miéville-függő apja.
Nos, ahogy mondani szokás: ez is megvolt, még sincs este :) Jöhetnek a borítók:
kommentek