Korábbi bejegyzésemben szó volt arról a bizonyos „Sheckley maratonról”, amit a magam számára rendeztem nem is olyan régen; egyik termése a Kozmikus főnyeremény volt, amely Carmody bácsi csetlés-botlásait örökíti meg a téren és időn keresztül. A Szabad préda már komolyabb hangot üt meg: a halál tárgykörét boncolgatja. A regényben igen jól megfestett atmoszférával találkozhatunk, a kalandok, az intrika és a szerelmi szál mellett pedig még nyomokban némi „státuscivilizációt” is tartalmaz (konkrétan egy kis embervadászatra és gladiátor viadal jellegű tevékenységre gondolok, ami úgy néz ki nagyon megtetszett Robertnek). Ez a kijelentés mondjuk annyiban hibás, hogy előbb írta meg a Szabad Prédát, mint A státuscivilizációt, viszont én ez utóbbit olvastam hamarabb, illetve hamarabb is írtam róla. Csak gondoltam ezt leírom, mielőtt még valami szakértő belekötne a szavamba :)

Miután kiderül, hogy igenis létezik túlvilág, valóban körülvesznek minket a szellemek és a bolyongó lelkek és bárki visszatérhet "onnan túlról", érthető módon egy új időszámítás veszi kezdetét a világon - egy minden eddiginél nagyon üzleti lehetőség tárja ki kapuit. Miért, azt hitted, hogy bárki reinkarnálódhat? Hogy a megváltás mindenki számára adott, mint egy „kiszabadulhatsz a börtönből” kártya? Na, ebben tévedtél nagyot! Hiába létezik egyfajta új élet a halál után, hiába kaphatsz magadnak új testet, hiába emelhetnek ki az időből a halálos autóbaleseted pillanatában: ebben a világban továbbra is a pénz beszél, a lelked pedig ugyanúgy alku tárgyát képezi, mint Faust korában.

Haladós könyv, jó a történet, bár a fordítást néhol kicsit nyögvenyelősnek éreztem, azért ajánlom figyelmetekbe. Ja, és természetesen először a Galaxy magazinban közölték le, folytatásokban.