Egy birodalom uralkodójának lenni nem könnyű feladat, még akkor sem, ha nem keserítik állandó jelleggel az ember életét mindenféle trónkövetelők, intrikusok, köpönyegforgatók, betörésre kész barbár hordák és idegen űrhajók. Persze jelen esetben Linn varázslója, a mutáns tudós és lelkiismeretes hazafi pont ezekkel a nehézségekkel kell, hogy szembe nézzen és még az sem segít rajta sokat, hogy kisujjában van az elfeledett korok magasszintű technikáinak legjava, sőt, még néhány igen hasznos és mulatságos fegyvernek is a birtokában van. No és ott még a józan esze és az a történelmi léptékű gondolkodás és előrelátás, ami a normális, szűk látókörű alattvalók és szövetségesek számára meglehetősen érthetetlen és ennélfogva ellenszenves is. Ezek a körülmények teremtik meg a Linn varázslója című regény alapjait, no meg még egy meglehetősen hihetetlen (vagy bagatell, kinek hogy tetszik) húzás: a regényben ábrázolt, hanyatlásnak indult társadalom űrhajókat épít, de íjakkal és kardokkal hadakozik, a kommunikáció pedig levélváltás és füstjelek útján történik. Ezt vagy el tudja fogadni az ember, vagy nem. Nekem nehezen ment, úgymond akkora baromságnak tartom ezt, hogy képtelen vagyok bármi komolyat is írni a könyvről. Kérem, magyarázza meg nekem valaki, hogy ilyesmi lehetséges-e egyáltalán?! Nem szükségszerűek bizonyos fizikai és technikai alapok egy űrhajó kivitelezéséhez? Mert szerintem csak egyszerűbb egy televíziót vagy egy géppuskát megszerkeszteni, mint egy csillagrombolót...Amúgy ez a könyv is is űropera vagy valami olyasmi, bár a szimpla űrhajózós és sugárpisztolyos kalandnál azért ebben a van Vogt alkotásban is többet kap az olvasó: a mutáns trónörökös sokat gondolkozik, rágódik és taktikázik, próbálja megfejteni a múlt titkait, emiatt - ha csak kissé is, de - olvashatóbb, mint egy szimpla ifjúsági regénynek szánt űropera. Ettől eltekintve sem lett ez a könyv több, mint egy erősen közepes SF, különösebb ötletek és magával ragadó atmoszféra nélkül, viszont elég tetszetős borítókkal adták ki. Kivégezve.
A. E. van Vogt: Linn varázslója
2011.09.29. 11:24 | fkristof | Szólj hozzá!
Címkék: sci fi tudományos fantasztikus könyvborító sf a e van vogt
A bejegyzés trackback címe:
https://tufabor.blog.hu/api/trackback/id/tr943264699
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
kommentek