Képzeljük el: szikrázó napsütésben fürdik a táj, az úszómedence partján lazítunk, kényelmesen elhelyezkedve a nyugágyon, a napernyő alatt és olvasgatunk. Mit olvas egy ilyen szituációban az értelmesebbje? Minden bizonnyal valami könnyed történetet, egy jó kis “strand-könyvet” vagy hogy is nevezik ezeket a lájtos olvasmányokat? Ezzel szemben mi akadt az én kezembe? A leglehangolóbb kisregény, amit csak kivehettem a bőröndömből, a Morel találmánya...A szerző, az argentin irodalom egyik jeles alakja, Adolfo Bioy Casares minden bizonnyal nem volt éppen humoránál, amikor leült az írógépe elé, mert egy igen komoly hangvételű és mint említettem eléggé lehangoló, szomorú sztorit alkotott, ami ideális olvasmány lehet a sötét téli estékre, amikor amúgy is hajlamosabbak vagyunk magunkba szállni, meg az élet dolgairól elmélkedni, de aki olvassa ezt, az tanuljon az én hibámból és ne vigye magával nyaralásra :) A főszereplő egy nagyon szorongatott helyzetben lévő fickó, aki főbenjáró bűne miatt körözés alatt áll, ám a rendőrség képtelen a nyomára bukkanni, mivel felszívódott egy lakatlan (?) szigeten, ahová ember nem tette a lábát az utóbbi időben (az a hír járja ugyanis, hogy halálos betegség tanyázik a helyen). Nem elég a nemzetközi elfogató parancs, számkivetett hősünknek már az is keserves küzdelmek árán jön csak össze, hogy napról-napra életben maradjon: hol az élelmet kell elteremtenie, hol a fulladással kell megbirkóznia, amikor eljön a dagály ideje - állandó társául szegődik a kaszás. El tud bárki képzelni még egy ennél is nagyobb csapást a férfi életében? Hát persze: egy nőt! :D Most elviccelem a dolgot, mert mit is keresne egy nő egy elvileg lakatlan szigeten, de amúgy a főhős korántsem veszi ennyire komolytalanul váratlanul jött szerelmet, s mint írtam, a könyvecske cseppet sem mókás, szenvedés árad belőle a legelső laptól egészen az utolsó szóig. Nem kell aggódni, Morel találmánya is fel fog tűnni benne, de erről nem akarok sok titkot kifecsegni, maximum annyit amennyit a fülszöveg elárul, vagyis hogy a gépezet megalkotásakor a hőn áhított halhatatlanság körül forgott annak a bizonyos Morelnek az agya. Végül meg is oldotta a problémát valamilyen formában, de hogy tényleg a legfrankóbb módszert fedezte-e föl, azt már mindenki döntse el saját maga, miután elolvasta ezt az elgondolkodtató kis regényecskét. Megjegyzem, én azt a kiadást olvastam, ami a Láthatatlan városok című regénnyel egy kötetben látott napvilágot. Mikor a Morel találmányával végeztem, átfordítottam és elkezdtem olvasni a Láthatatlan városokat is, de pár oldal után letettem. Elég ritka eset, hogy nem olvasok végig egy könyvet, ha már belekezdtem (még pl. a Gyűrűvilágot is végignyomtam, pedig bár ne tettem volna :)), de ezt letettem, annyira untam Marco Polo vakerját. Nem is lesz róla külön bejegyzés!