Stanislaw Lem humoros oldalával előző olvasmányaim során még nemigen találkoztam. A Solaris, az Éden, a Visszatérés és Az Úr hangja című regényei után már azt hittem, hogy a neves lengyel szerző csak búskomor, filozofikus hangvételű történeteket írt, noha Az Úr hangjában mintha lett volna neki egy-két mizantróp, szarkasztikus megjegyzése, ami mosolyt csalt az arcomra. A Futurulógiai kongresszus című kisregényének első harmadában viszont olyan sziporkázó humorral találkoztam, hogy a szüntelen kuncogástól majdnem kiesett a könyv a kezemből. Erre aztán egyáltalán nem számítottam - ha másért nem is, de emiatt az írás miatt már érdemes beszerezni az Álmatlanság című novellás kötetet; tiszta szerencse, hogy a kötetben helyet kapott többi történet is igen színvonalas. A Futurulógiai kongresszus történet főszereplője egy latin-amerikai ország fővárosában tartandó szimpóziumra érkezik meg, ahol váratlanul belecsöppen az országot szétfeszítő polgárháborús konfliktusba, amit a kormány a vegyi hadviselés legdurvább eszközeivel igyekszik leverni - a Joker “Vigyorex” gázával vetekedő kemikáliák hatására hamarosan önmagukból kivetkőzött emberek lepik el a konferencia szálloda közvetlen környékét, egymást érik a vicces hallucinációk (igaz, a főszereplő számára nem annyira viccesek). A kongresszus napja egy új világ kezdete lesz, amitől kezdve az emberek életét a kémiai szerek tudatmódosító hatásai határozzák meg. A főszereplő egy huszárvágással az ismeretlen és visszataszító jövőbe csöppen, ahol a Visszatérés űrhajós főhőséhez hasonlóan igencsak nehezére esik a beilleszkedés, az új életmód elsajátítása, mivel egyetlen porcikája sem kívánja azt a fajta életet, amit a jövő kínálni tud. Jó kis írás; a csodaszerek találó nevein akkor is elmosolyodik az olvasó, amikor egyébként a komor, disztópikus környezetet ecseteli a szerző. Az ilyen szellemesség nekem nagyon bejön. A könyvet tovább lapozgatva színes paletta tárul az olvasó elé: találkozhatunk komoly hangvételű filozofikus, vallási témákat boncolgató írással, vérbeli sf nyomozással Pirx főszereplésével, valamint további két brilliánsan humoros történettel is (a Létezik-e Mr. Jones? és A léboló címűekkel), amelyek bizonyára kellemes perceket fognak szerezni annak, aki veszi a fáradságot és elolvassa őket.
kommentek