GYilkosság az Űrvárosban...akarom mondani a Robotvárosban. Isaac Asimov Robotvárosának első kötete nagyjából ott fejeződött be, hogy az amnéziás kibernetikus, Derec (vagy David - egyelőre nem tudhatjuk) és makrancos Kata, azaz Katherine egy teleportáló berendezés, a Perihélium kulcsa használatával akaratuk ellenére a Robotvárosba érkeznek, egy kizárólag (?) robotok által lakott és épített helyre, ahol azonban nem ők az első emberek, akik megfordultak. Járt már előttük a városban más élőlény is - csakhogy az illető rejtélyes körülmények között életét vesztette, ami miatt a robotok a jövevényeket gyilkosság elkövetésével gyanúsítják (egyébként lehet, hogy nem is bűncselekmény történt, de hát szegény “korlátolt robotok” másra sem tudnak gondolni, mivel ők a Három Törvény bilincsébe zárva nem képesek egy ilyen gaztett elkövetésére). Közben akad azért egyéb gondja is a párosnak: a város ugyanis megállíthatatlannak tűnő terjeszkedésbe fog, ami a szüntelen építkezés hatására természeti katasztrófát idéz elő, ráadásul ott van még a szokásos küzdelem is, amit a felelőtlen, akadékoskodó, hazug ésatöbbi embereknek kell a robotokkal folytatniuk, hogy egyáltalán egy lépést is tehessenek a haláleset felderítésének és önmaguk tisztázásának érdekében. A folytatás az első rész színvonalához hasonló, tehát nem egetverően érdekes vagy lebilincselő, de nem is rosszabb az átlagnál (akár azt is írhatnám, hogy Mike McQuay hozza egy átlagos Asimov-regény minőségét), a szerző kihasználja a témában rejlő lehetőségeket. A legfontosabb: a kötet végére egy csomó titkot továbbra is homály fed, ami meghozza az olvasó kedvét a 3. kötet elolvasásához is.