Noha Stross korábban ismertetett regényét, az Accelerando-t meglehetősen ambivalens érzésekkel helyeztem vissza a polcra, ez még egyáltalán nem akadályozott meg abban, hogy a szintén az Ad Astra gondozásában napvilágot látott Pokoli archívum című regényére is rávessem magamat. Az ok egyszerű és prózai: H. P. Lovecraft-tel, Cthulhu-val és csápokkal nekem szinte bármit el lehet adni - feltéve, ha olcsó...és ez a könyv most konkrétan olcsó volt. Felfoghatóság szempontjából vizsgálva talán egy-két fokkal kevésbé veszélyes, mint az Accelerando, bár azért ez a regény is meg van pakolva jócskán mindenféle - néhol az értelmezhetőséget erősen megnehezítő - idegen kifejezéssel és fogalommal, valamint durván a szakmaiság határát súroló elméleti kiselőadással (hogy milyen szakterületek bugyraiba kell alámerülnünk, hogy felfoghassuk, amit a szerző leír? matematika, informatika, fizika, biológia, történelem meg ilyesmik, és az okkult témák iránt sem árt befogadónak lennünk). A könyv főszereplője a brit titkosügynökség természetfölöttivel-okkultizmussal foglalkozó részlegének egy számítógépes nerd specialistája, Robert Howard (tipikus lovecrafti név, ha engem kérdeztek), aki E/1-ben adja nekünk a lazát (a szövege néhol talán túlzottan is erőltetett, egy idő után már fárasztó a srác), és aki többé-kevésbé izgalmas kalandokba keveredik a megbízatásai során, bár nem egy, nem kettő oldal a cégen belül lezajló apró-cseprő, szerintem hót unalmas szervezeti intrikákkal foglalkozik. Szóval a lényeg, ami köré a könyv egész felépül, és ami az én figyelmemet is felkeltette valahogy így foglalható össze: a világunkat a lovecrafti Nagy Öregek és egyéb démoni borzalmak folyamatos fenyegetésben tartják, az idézgetések és az okkultista praktikák és boszorkányságok pedig a modern matematikai-informatikai-elektronikai vívmányok segítségével pikk-pakk megvalósíthatók, ezért szükség van olyan titkosszolgálatokra, amelyek a háttérből 24/7-ben vigyáznak elménk épségére, meg úgy általában arra, hogy (szándékosan vagy csak színtiszta tudatlanság következtében) a Földet ne nyelje el egyik pillanatról a másikra valami kozmikus borzalom (a nagyfokú titkolózásra az egyszeri ember érdekében van szükség, hiszen többek között HPL novelláiból is jól tudjuk, hogy aki csak egy pillanatra is betekintést nyerhet a lepel mögé, az a józan eszével fizet érte). Mondjuk úgy közepesen ajánlott könyv, a téma és a megvalósítás igen érdekes, sajnos azonban a rinyagép főhős karakter meg úgy általában a szereplők viselkedése és megnyilvánulásai némileg rontanak az élvezhetőségen.

Nos kérem, ezzel zárom a 2017. évet Tufabor szempontból, a rossz hír, hogy egyelőre nincs is több poszt a tarsolyban, mert nem olvastam további sci-fi regényeket az elmúlt hónapokban, úgyhogy majd látjuk mi lesz jövőre, ígérni nem akarok semmit. Addig is: Kellemes Ünnepeket mindenkinek!