Eljött az ideje a téli stand by üzemmódba való átkapcsolásnak, ami ugyan nem lesz olyan hosszú, mint egy mackó téli álma, de bizonyosan eltart majd legalább 2012 januárjának első hetéig. Addig is minden kedves olvasómnak békés, boldog ünnepeket szeretnék kívánni. Ha megtehetitek, olvassatok el legalább egy könyvet a szabadság alatt (ha nem is feltétlen sci-fit), esetleg a munkahelyen is. Találkozunk 2012-ben! Én legalábbis itt leszek, asszem :)
Nagy kínkeservek közepette leküzdöttem magamban azt az érzést, hogy ezt a bejegyzést is letudjam a KFT zenekar egyik dalszövegének bemásolásával, ahogyan azt több mint egy éve megtettem a Technicolor időgép esetében (viszont lehet tippelni, hogy melyik dalszöveg lett volna az); úgy döntöttem, hogy ha már borítóból egyébként sincs különösebben sok, legalább bennem legyen annyi tisztesség, hogy írok egy pár soros ismertetőt a regényről (de előre szólok: nem lesz benne különösebb köszönet:)).
Jómagam sosem tudtam teljes biztonsággal eldönteni, hogy az alternatív történelmi regényeket be lehet-e egyáltalán sorolni a sci-fi műfajba, hiszen semmi más nem különbözteti meg őket egy történelmi regénytől, legyen az akár fikciós történelmi regény, hogy valahol a múltbéli események az általunk ismert irány helyett egy másik lehetőség felé kezdtek fordulni - a szerző tehát egy lehetséges “múltat” vázol a regényben, ami akár meg is történhetett volna, ha éppen úgy alakulnak a dolgok. Mert ha erről nézzük a dolgot, akkor a Führer-nap, Robert Harris műve vagy Jo Waltontól a Farthing nem bűnügyi regények, hanem sci-fik, mint ahogy Dick egyik leghíresebb alkotását, az Ember a fellegvárbant is mindenki sci-finek tartja. Trenka Csaba Gábor regényét is pontosan ezen okból esik nehezemre besorolni a tudományos-fantasztikus regények közé, hiszen abban sincs más csavarról szó, mint hogy a nácik nyerték meg a II. világháborút. Sebaj, az Agave Kiadó levette a vállamról a döntés terhét: a regény belső oldalinak egyikén szépen besorolják a tufa irodalom darabjai közé, úgyhogy nincs mese. Egyébként nem egy egetrengető könyv, aki egy kamasz szenvedéssel teli életére kíváncsi, az inkább olvassa el a Zabhegyezőt vagy a Hosszútávfutó magányosságát, aki pedig a történelmi regényeket kedveli, az forgasson mondjuk Jókai Mórt, mert ezerszer hasznosabban fogja tölteni az idejét, mint Lajtai Gábor élettörténetével. A főszereplő életunt stílusa hamar átragad az olvasóra is, ami szerintem a regényben ecsetelt érdektelen események tükrében elég szerencsétlen dolog, bár pont emiatt egyben elkerülhetetlen is; Gabika verekedésein, szerelmi kalandjain, családi balhéin és lájtos gengszter húzásain egyedül az segíthetne, ha a lefestett alternatív történelemi környezet érdekfeszítő lenne, csak hát egyáltalán nem az...áldom az eget, hogy dokumentum formában olvastam és nem fizettem érte egy vasat se (mielőtt pedig valaki beszólna emiatt - bár úgysem lenne ilyen - elárulom, hogy ha tetszett volna, akkor utólag fizettem is volna érte, hogy ott legyen a könyvespolcomon). A kissé negatívra sikerült ismertetőt ellensúlyozandó azért megpróbálkozom a pozitív szemléletmóddal is: ne feledjünk, hogy az Egyenlítői Magyar Afrika nem egy csak felejthető regény, hanem egy frankó kis Napoleon Boulevard album címe is egyben.
Olyan se túl sűrűn fordult elő eddig, hogy egy Tufabor bejegyzés kizárólag egyetlen novellával foglalkozott volna. Nem is akarok ebből rendszert csinálni, de biztos senkit sem érdekelt a Gateway játékból összeeszkábált képsorozatom, amit múlt hónapban képregény gyanánt próbáltam az olvasóközönség nyakába sózni, úgyhogy most újra próbálkozok, de ezúttal végre egy tisztességes darabbal. Akinek volt szerencséje az Ötvenedik című kozmoszos novellás kötethez, az bizonyára jól ismeri Harlan Ellison klasszikusát, a Szája sincsen, úgy üvölt című írást, bár hogy miként kaphatott ennyire szar magyar címet a fenomenális eredeti (I Have No Mouth and I Must Scream) után, azt a mai napig képtelen vagyok felfogni - bár be kell vallanom, hogy magam sem jutottam sokkal jobb eredményre, mikor elgondolkoztam a dolgon (de talán majd megkérdezzük Kiss Tamást, hogy ő miként is magyarította volna a mű címét :)). No mindegy, a lényeg, hogy akit érdekel egy megkeseredett szuperszámítógép meséje, az magyarul is olvashatja, és érdemes is megtenni ezt, hogy kinek-kinek ne csak a SkyNet és HAL 9000 szerepeljen a szótárban a g3ci komputer címszó mellett, hanem helyet kaphasson benne AM (magyarul OK) is. Amit még érdemes megjegyezni, hogy az Átjáróhoz hasonlóan az IHNM&IMS-et is “megkalandjátékosították” annak idején, és hogy az átirat nem is sikerült kimondottan rosszul: a novellához méltóan egy igen súlyos és nyomasztó gáma került ki az alkotógárda kezei alól, melyben a szövegkönyv nagy részének megírása mellett a főgonosz számítógép szinkronját is maga az író, Harlan Ellison vállalta magára - mindenki hallgassa meg maga, aztán szóljon, ha ezek után még el tud képzelni egy ennél is mocskosabb és embergyűlölőbb számítógépet! A Harlan Ellison’s Dream Corridor 1-4. számában napvilágot látott képregényben sajnos objektív okok miatt nem élvezhetjük Ellison úr orgánumát, de talán kárpótlást nyújt a komor képi világ, valamint az eredeti angol szöveg. Szóval következzék a Ha lenne szám, sikoltanék, vagy valami hasonló című alkotás...
Atlantisz neve számomra réges-régen egybeforrt a kalandor régészprofesszor, Indiana Jones nevével, mivel az 1992-ben kiadott, szerintem már megjelenése napján klasszikusnak számító Lucasarts kalandjátékot már számtalanszor végignyomtam és még a mai napig előveszem, ha ínséges idők köszöntenek rám jó játékok terén. A Beljajev regényében ábrázolt elsüllyedt földrész aranytól és bronztól csillogó pompája, a Napistent imádó tömegek, az áldozatokat bemutató népbutító papok, a szolgák és rabszolgák garmadáit elnyomó királyság a közép- és dél-amerikai indián kultúrákat idézi fel bennem. A regényben Atlantisznak az általa elképzel utolsó óráit eleveníti meg a szerző, nem gyengén romantikus, ifjúsági regényekbe illő köntösbe bújtatva a sztorit. Mit értek ez alatt? Hát például azt, hogy a király tanácsadójának a fia szerelmes lesz egy rabszolgalányba, ezért felkelést szervez a trón ellen, továbbá egy rabszolga is beleesik a király lányába, akit viszont politikai házasságba kívánnak beleűzni, természetesen akarata ellenére. Ez már éppen eléggé sziruposan hangzik, nemde? :D No de ez már csak így megy a fiatalokat megcélzó mesékben: a tehetséges, szép és nemeslelkű emberek valahogy mindig szegénynek születnek, a tehetősek pedig a hatalomtól elvakított, gonosz bestiákká válnak - amelyik pedig nem, az átáll a szegények oldalára és felkelést szít...a történet vége persze kizárja a további romantikát: a szereplők szó szerint eltűnnek a süllyesztőben (gondolom ezzel nem árultam el nagy dolgot, elég, ha a térképre néztek :)). Hááát, nekem okkult nácikkal valahogy jobban tetszett Atlantisz meséje :D
Lundwall állítólag a svéd sci-fi fenegyereke, mecénása, ápolója, amolyan skandináv Kuczka Péterként képzelem el, szóval illik rá felnézni, meg ilyesmi. Nos, bármennyire igyekszem is, nem tudok túlzottan pozitívan nyilatkozni erről az általa elkövetett “kombóról” (a könyvben ugyanis két regény olvasható: A visszatérés a Földre és az Alice világa címűek). Lehet, hogy ez azért van, mert rossz a humorérzékem vagy azért mert képtelen vagyok a sorok között olvasni vagy nem vagyok elég olvasott ahhoz, hogy megértsem ezeket a regényeket a bennük található mitológiai és irodalmi utalásokkal együtt vagy ráfoghatom az egészet a rohadt kánikulának, ami a lakásban uralkodott azokban a napokban, amikor a könyvet olvastam. Egy szó, mint száz, nem nagyon voltam tőle elragadtatva. Az első regény egy kiskatona szerencsétlenkedéseinek története (hasonló alapszituációkkal nem nehéz összeakadnunk a világirodalom remekei között - ez a regény nem sorolható közéjük), tulajdonképpen egy paródia könyv, de annyira rossz, mint egy gagyi amerikai mozifilm-paródia, esnek-kelnek benne az emberek, egyfolytában ugyanazt a hülyeséget szajkózza mindenki, ordítoznak egymással, tiszta gáz az egész. Kerettörténetében egyébként megegyezik a könyv második regényével: az emberiség újra ellátogat a Földre, amit több tízezer évvel ezelőtt elhagyott, a Föld viszont nem túl kedvesen viszonyul a hűtlen lakókhoz, rájuk ontja az ott marad álmok, mítoszok, regék, legendák, versek és regények alakjait - a Föld új lakói ugyanis a régiek által hátrahagyott irodalmi művek szereplői, istenei, szörnyei, hősei. Az első regényben mindezek egy központi agy tenyésztő kádjaiból ugranak elő - az agy ezzel szórakoztatja magát (az olvasót kevésbé); a második regényben pedig egy kislány vetíti ki a képzeletét, illúzióba, hallucinációba ringatva a hódító flottát. Egyébként ez utóbbi írás a fogyaszthatóbb, mivel komolyabb és filozofikusabb hangvételben íródott, de számomra sokat rontott az élvezeti értékén, hogy a másikkal egy kötetbe került és azt olvastam el előbb. Nekem nem jöttek át, kérem a következőt.
kommentek