Tudományos - fantasztikus regények borítói

Ha van olyan könyv, amit azt hiszem, hogy sosem fogok elolvasni, az Olaf Stapledontól Az utolsó és az első emberek, legalábbis a fülszövege alapján. Ez a sejtelem persze nem akadályozott meg abban, hogy Stapledon egy másik regényét, a Kossuth Fantasztikus Könyvek sorozatban megjelent Szíriuszt kezembe ne vegyem. Barátságos regény, igen emberi, talán pont azért, mert egy kívülálló, egy kutya szemszögéből mutatja be fajtánkat. A címszereplő - híven egy sci-fi történethez - nem egyszerűen csak kutya, de fajtájának egy igen intelligens, beszélő példánya, a modern genetika szülötte; a könyv tehát úgymond a “frankensteini alapokon” nyugszik, de komoly szerepet kap benne a megszelídített kutya és a ragadozó farkas belső küzdelme is, A vadon szavában olvashatóakhoz hasonlóan. Nálam egyébként eddig többnyire bejöttek az angol SF jelesebb képviselőinek - mint amilyen Wells, Clarke, Wyndham vagy Aldiss - alkotásai, a szintén brit Stapledon epikája talán ezért sem okozott csalódást. Kutyabarátoknak, emberbarátoknak egyaránt ajánlom, sőt ember barátoknak is, de kutya barátoknak sajnos nem - Szíriuszhoz hasonló olvasni tudó kutyával legalábbis még nincs ismeretségem :)

Alant a Szíriuszhoz készített borítóm látható. Igaz, hogy fektetett, de valószínűleg nem ez az, ami a szemeteket szúrni fogja :)

Na, erről a könyvről nem kívánok különösebben értekezni, mert nem érdemli meg; meglehetősen unalmas, a mai olvasó számára legalábbis átlagos, ha nem egyenesen rossz. Nagyjából a Knight Rider sorozatot kell magunk elé képzelni a következő helyettesítéseket elvégezve: K.I.T.T. = A Szörny, Michael Knight = A Félkarú, sportkocsi = kamion. Valami őrült autóverseny-szerűségről van szó, ahol a kamiont és annak sofőrjét üldözik ország-világon át, hogy jól elkapják őket - a kamion ugyanis egy bombát szállít, ami semmiképpen sem juthat el a Végállomásra. Közben azonban kiderül az is, hogy még egy kamion indul és az eredeti csak arra szolgál, hogy elterelje az üldözők figyelmét...hogy miért nem indulhat a másik (egyébként láthatatlan) kamion útnak, csak egy ilyen trükk árán, az nem világos. Vagy csak nem érdekelt. Én már nem is tudom.

Ezek alapján gondolom senki sem csodálkozik azon, hogy csak két darab borító akadt...

Úgy esett, hogy sikeresen “megnyertem” magamnak az idei Csaba Expo 2011. rendezvény csütörtöki és pénteki kiállítási napján a cégünk képviseletét. A csütörtök rögtön egy igazi csemegét tartogatott a kiállítók számára: valahogy fél 10 környékén betelefonált egy retardált faszi a sportcsarnokba, hogy bomba fog robbanni az épületben. Persze kijött a rendőrség; aki addigra már bent volt, azt kitessékelték, aki pedig azután érkezett (mint például én is), azt pedig nem engedték be, amíg át nem nézik a helyszínt. Mit tesz ilyenkor a többség? Morgolódnak, hisztériáznak, szidalmazzák a telefonbetyárt (senki sem hitte el, hogy tényleg bomba fog robbanni), megbeszélik egymás között a dolgot, mobiloznak egy sort és rágyújtanak egy cigire. Na és mit tesz ilyenkor a magának való blogger? Előveszi a hátizsákból a gondosan bekészített Michael Crichton regényt, beáll egy árnyékot adó bódé oldala mellé és beleveti magát az emberi agy és a számítógép házasításának orvosi krimikbe illő történetébe. Mert hát erről esik szó ebben a regényben, ez pedig szerintem nem is kifejezetten sci-fi téma, a körítés pedig valóban egy orvosi krimit idéz: a könyv első felében magáról a kórházzal, az orvosokkal és az eljárásokkal ismerkedhetünk meg (egyébként igen érdek feszítően megírt része ez a regénynek, emiatt érdemes elolvasni), az úgymond második felében pedig az ámokfutóvá váló Frankenstein-teremtményről és annak gyötrődéséről, majd szükségszerű bukásáról tudhatunk meg részleteket. Azoknak ajánlom elolvasásra, akik nem vetik meg a Mary Shelley klasszikusa után szabadon “Frankensetin-regénynek” nevezhető történeteket, mint amilyenek például a Tufaborban is ismertetett Donovan agya vagy Az elszabadult Frankenstein. Mellesleg, még egy szót ejtvén az expóról, szerintem ez a csütörtöki-pénteki kivonulás annyit ért, mint halottnak a csók - egyetlen komoly érdeklődővel sem találkoztam, Az átprogramozott ember sztoriját szinte ültő helyemben olvastam el a csütörtöki hőségben, a szemben kiállító illóolaj árus csajok pedig minden bizonnyal elkönyveltek egy izzadó és tüsszögő (beköszöntött ugyanis az allergia szezon) könyvmolynak, aki magasról szarik a cég érdekeire és csak a hülye könyvével törődik...

Valóban eljön az az idő, amikor a gépek át fogják venni az uralmat az emberek fölött? Gyanús...

A mellékelt illusztrációt olcsó művészi eszközökkel, de hatalmas profizmussal készítettem el, hogy minden tisztelt olvasóm a kedvére röhöghessen. Egy jelenetet ábrázol a regényből, amikor az átprogramozott ember és a doktornő között bizonyos "nézeteltérés" alakul ki, amit egy mikrohullámú sütő segít elsimítani :)

Napra pontosan egy éve indítottam útjára eddigi első és egyetlen blogomat, a Tudományos-fantasztikus regények borítóit - röviden a Tufabort. A napi öt oldalletöltéssel járó látogatottságot minden igyekezetem ellenére azóta sem sikerült überelni (néhány megmagyarázhatatlan kivételtől eltekintve), de azért nem panaszkodhatom, hiszen a közvélemény kutatás szerint több, mint húsz állandó olvasója van az oldalnak. Azért remélem, hogy legalább közöttük vannak olyanok, akiknek meghoztam a kedvét egy-egy jobb regény elolvasásához - végül is valami hasonló lenne a célom: egyfajta nem hétköznapi olvasónaplót vezetni és közben rövid kedvcsinálót adni nektek, elkötelezett SF olvasóknak. Ma van az évforduló, egyszersmind indul az újabb évad; a polcomon sorakozó három-négy tucat fantasztikus regény szerintem még kitart jó darabig és ha minden jól megy, akkor újabb bejegyzések látnak majd napvilágot az elkövetkező hónapokban is. A mai házi feladat: megismertetni öt könyvbarátotokat az oldallal, hogy tovább gyarapodjon a borítókért és a sci-fi művészetért érdeklődők tábora :)

Újra egy alapvetően fantasy hangulatvilágú regény a sci-fi könyvek közé bezsuppolva. A rőt csillag egy trilógia első kötete, de önmagában is élvezhető olvasmány azok számára, akiket nem zavar, hogy a soron következő darabokat (még?) nem adták ki magyarul (legalábbis legjobb tudomásom szerint). Sci-fi elem végül is csak annyi található benne, hogy a mentorát kiszabadítani készülő magányos, harcokban edzett zsoldos az űrből érkezik a fogva tartók idegen bolygójára. A szabadítás persze koránt sem megy egyszerűen, hősünknek kénytelen-kelletlen keresztül kell szelnie a nem éppen barátságos földet, ahová még éppen csak betették a lábukat a „földönkívüliek”. A betoppanó külvilágiak miatt az amúgy is belső elnyomás alatt álló vidék népei és társadalmi rétegei között meglévő feszültségek kezdenek kiéleződni, a tántoríthatatlan főszereplőt pedig hol ellenségnek, hol barátnak tekintik, attól függően, hogy az adott csoport vágyik-e a csillagok közé vagy jobban szeretne megmaradni a saját szülőbolygóján (s persze a többit is erre kényszeríteni). Témájában tehát leginkább A sötétség balkezéhez, a világot pedig a Haldokló földben vagy A psziborgok álmaiban lefestetthez tudnám hasonlítani. Közepes minőségű írásnak mondanám, viszont szerencsére nem hosszú.